2023. február 1-je után jól gondolja meg, hogy milyen jogot jegyeztet be az ingatlan-nyilvántartásba. Az ekkor hatályba lépő új telekkönyvi kódex alapján ugyanis nem lesz lehetőségünk arra, hogy a bejegyzést követően “meggondoljuk magunkat”, azaz hogy a bejegyzett jogunk alapjául szolgáló szerződést felbontsuk, és az eredeti telekkönyvi állapot visszaállítását kérjük. Jóllehet ez egy lényeges szigorítás a jelenlegi szabályokhoz képest, a jogalkotói cél nem teljesen egyértelmű, a várható gyakorlati nehézségek azonban borítékolhatók – véli Faragó János ügyvéd, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda (PwC Legal) tagja – írja a napi.hu.
Az ingatlanforgalom lényege, hogy a tulajdonos az ingatlan tulajdonjogát átruházza egy másik személyre, és ennek megfelelően a földhivatal bejegyzi az új tulajdonost az ingatlan-nyilvántartásba. A gyakorlatban időről időre az is előfordul, hogy a felek valamilyen okból utólag meggondolják magukat, és úgy döntenek, hogy felbontják a korábbi tulajdonátruházási szerződést.
A szerződés felbontása azt eredményezi, hogy a feleknek vissza kell állítani az eredeti állapotot, azaz az esetlegesen fizetett ellenérték visszajár az azt kifizető félnek, az ingatlan tulajdonjoga pedig visszaszáll a régi tulajdonosra. A jelenlegi ingatlan-nyilvántartási szabályok kifejezetten lehetővé teszik azt, hogy a felek a szerződés felbontása esetén az eredeti földhivatali állapot visszaállítását, azaz a régi tulajdonos újbóli bejegyzését kérjék.
Felmerülhet azonban a kérdés, hogy ha egyszer sikerült bejegyeztetni az ingatlan új tulajdonosát, miért szeretné bárki is az eredeti állapotot helyreállítani?
Ritkán ugyan, de a gyakorlatban előfordul, hogy a felek közösen arra a megállapításra jutnak, hogy mégsem állt érdekükben az ingatlan tulajdonjogának átruházása. Ilyen igény jellemzően nem a hagyományos lakás adásvételeknél merül fel, amikor az ingatlan 1/1 tulajdoni hányadát ruházzák át adásvételi jogcímen. Inkább bonyolultabb esetekben merül fel igény az ügylet utólagos felbontására, például ráépítés esetén.
A ráépítés mint tipikus példa
Ráépítésnek azt a helyzetet nevezzük, amikor valaki egy más személy tulajdonában álló telekre épít. A ráépítésnek a Polgári törvénykönyv (Ptk.) alapján – az eset körülményeitől függően – többféle jogkövetkezménye lehet. Azonban a bírói gyakorlat alapján a ráépítés törvényi jogkövetkezményei csak akkor alkalmazandók, ha a felek között nem jön létre eltérő megállapodás. Más szavakkal: a felek szabadon megállapodhatnak arról, hogy a ráépítéshez milyen jogkövetkezményeket társítanak.
Az esetek többségében az építtető a ráépítést nem valamilyen véletlen folytán, hanem kifejezetten a telektulajdonos tudtával és beleegyezésével valósítja meg. A ráépítésre egy gyakori példa, hogy a telek egy cégcsoporthoz tartozó társaság tulajdonában van, és a cégcsoport döntéshozói úgy döntenek, hogy az építkezést nem a telektulajdonos, hanem egy másik, szintén csoporttag társaság neve alatt valósítják meg. Azaz az építtető társaság szerzi meg a szükséges engedélyeket, beszerzi az építési anyagot, ő köti meg a szerződéseket a kivitelezőkkel, felügyeli a munkálatokat stb. A telektulajdonos társaság feladata csupán annyi lesz, hogy az építkezéshez a telektulajdonos részéről szükséges hozzájáruló nyilatkozatokat és egyéb dokumentumokat aláírja.
Az előbbi esetben az építkezéssel összefüggésben egy alapvető kérdés, hogy az épület kinek a tulajdonába kerüljön. Az építtető és a telektulajdonos ezt a kérdést alapvetően háromféleképpen szabályozhatja: (a) a telektulajdonos megszerzi az épület tulajdonjogát is, és a gazdagodásért cserébe fizet valamilyen ellenértéket az építtető részére, (b) az épület önálló helyrajzi számot kap, és az építtető tulajdonába kerül, (c) az épület és a telek egy ingatlant alkotva, az építtető és a telektulajdonos közös tulajdonába kerül.
Azt, hogy a cégcsoport döntéshozói melyik megoldást választják, általában egyrészt pénzügyi szempontok határozzák meg, másrészt pedig az, hogy a cégcsoportnak milyen tervei vannak az érintett társaságokkal. Elképzelhető, hogy az építkezés időszakában az tűnik a legelőnyösebb megoldásnak, hogy az ingatlan a két társaság közös tulajdonába kerüljön. Ha a két társaság ezt rögzíti egy földhivatali bejegyzésre alkalmas, írásba foglalt ráépítési megállapodásban, akkor kérelmükre a földhivatal bejegyzi az építtető javára a megállapodásban szereplő tulajdoni hányadot ráépítés jogcímén.
Ugyanakkor később adódhat olyan helyzet, hogy a cégcsoport az ingatlant értékesíteni kívánja, azonban a vevő – a saját pénzügyi és stratégiai megfontolásaira tekintettel – nem csak magát az ingatlant szeretné megvenni, hanem az építtető és a telektulajdonos társaság közül valamelyik céget is.
Máris egy olyan – teljesen életszerű – helyzetben találjuk magunkat, hogy az eladó cégcsoport utólag arra a következtetésre jut, hogy az ingatlant nem kellett volna az építtető és a telektulajdonos közös tulajdonába adni, hanem jó lenne az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapotot visszaállítani, és az ingatlant teljes mértékben a telektulajdonos tulajdonában hagyni, vagy az egészet az építtető tulajdonába adni (attól függően, hogy végül melyik cég szolgálna az eladás tárgyául).
Erre a dilemmára nem tűnik életszerű megoldásnak, hogy az építtető a tulajdoni hányadát egy új tulajdonátruházás keretében – adásvétel vagy ajándékozás jogcímen – átruházza a telektulajdonosra, mivel ebben az esetben az ajándékozási vagy vagyonszerzési illeték, illetve az esetleges társasági adó-vonatkozások miatt, valamint adásvétel esetén a vételár fizetési kötelezettség miatt jelentős és indokolatlan költségek merülhetnek fel. A felek szándékával sokkal inkább összhangban áll, és a költségek szempontjából is ésszerűbb megoldás, ha a felek a korábbi ráépítési megállapodást egyszerűen felbontják, és erre tekintettel kérik a földhivataltól az eredeti állapot helyreállítását. A felek a jelenleg hatályos ingatlan-nyilvántartási törvény 30. § (2) bekezdése alapján ezt gond nélkül megtehetik. Technikailag a földhivatal a “visszaadott” tulajdoni hányadot “felbontás” vagy “elállás” jogcímén fogja visszajegyezni a telektulajdonos javára.
A vagyonszerzési illeték kérdése
Lényeges kérdés, hogy amikor a felek utólag “meggondolják magukat”, és az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot visszaállítását kérik, az eredetileg megfizetett vagyonszerzési illeték elvész-e, vagy van-e lehetőség arra, hogy az eredetileg szerző fél (aki a visszaállítás folytán elveszíti a tulajdonát) visszaigényelje a korábban megfizetett illetéket.
Az Illetéktörvény 80. § (1) bekezdés c) pontja alapján, ha a felek korábbi ügyletet “közös megegyezéssel megszüntetik vagy felbontják, továbbá ha a szerződés valamelyik fél elállása vagy felmondása folytán szűnik meg”, akkor lehet kérni a korábban megfizetett illeték visszafizetését. Sőt ha ráépítésről van szó, akkor a helyzet még egyszerűbb, mivel ha a ráépítést követően a ráépítő szerzi meg az ingatlant (vagy annak egy tulajdoni hányadát), akkor a ráépített épület forgalmi értéke erejéig a ráépítő vagyonszerző illetékmentességet élvez [Illetéktörvény 26. § (1a) bekezdés d) pont]. Tehát ebben az esetben az eredeti állapot visszaállításakor nincs mit visszaigényelni.
Az illetékszabályok tehát nem büntetik a feleket a szerződés felbontása miatt, hanem “lekövetik” az ügylet alakulását: ha az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot visszaáll, a korábban esetlegesen megfizetett illeték is visszajár az érintett félnek. A másik oldalról (azaz az állam oldaláról) nézve, a fenti illetékszabályokból azt a következtetést lehet levonni, hogy az állam pénzügyi érdekeit nem sérti, ha a felek átruházzák az ingatlan tulajdonjogát, majd később a szerződést felbontják, és az eredeti állapot visszaállítását kérik. Az állam ugyanis, bár nem nyer ezzel a helyzettel, nem is veszít rajta.
Ezek alapján tehát a vagyonszerzési illeték szempontjából az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot visszaállítása egy olyan lehetőség, amely a felek számára kedvező, az állam szempontjából pedig közömbös.
Miben más az új szabályozás?
Az új ingatlan-nyilvántartási törvény abban tér el a korábbitól, hogy nem fogja lehetővé tenni az eredeti állapot visszaállítását, a felek kérelme és a korábbi szerződés felbontása alapján. Az új törvény 34. § (1) bekezdése alapján ugyanis a tulajdonjog törléséhez és az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot visszaállításához kizárólag “jogerős bírósági, hatósági határozat vagy végleges közigazgatási hatósági határozat” alapján lesz lehetőség. Az ehhez a rendelkezéshez fűzött miniszteri indokolás szerint “a felek megállapodása (szerződés felbontása, érvénytelennek elismerése) nem törheti át az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés konstitutív hatályát”.
Az indokolásban említett “konstitutív” hatály azt jelenti, hogy egyes dologi jogok (például a tulajdonjog) megszerzése általában akkor történik, ha a földhivatal a tulajdonost bejegyzi (tehát a tulajdonszerzéshez nem elegendő az adásvételi szerződést megkötnünk, ahhoz a tulajdoni lapra is fel kell kerülnünk). A bejegyzés konstitutív hatálya tehát a bejegyzés jogalakító jellegét jelenti. Az új törvény azonban a bejegyzés jogalakító jellege mellett egy olyan jogkövetkezményt is fűzni kíván az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez, amely eddig nem kapcsolódott hozzá, és a gyakorlat nem is tartott rá igényt. Nevezetesen az új törvény alapján a bejegyzés nemcsak konstitutív hatályú lesz, hanem megmásíthatatlan is.
2023. február 1. után ezt a megmásíthatatlanságot egyedül hatósági vagy bírósági határozat törheti át. Ebből kifolyólag az említett ráépítéses példában az építtető és a telektulajdonos – az eredeti állapot visszaállítása érdekében – hiába bontja fel a korábbi megállapodást, a földhivatal azt nem fogja elfogadni, azaz el fogja utasítani az eredeti állapot visszaállítása iránti kérelmet.
Az új törvény hatályba lépése után az eredeti állapot visszaállítására akkor lesz elméleti lehetőség, ha a két fél közül az egyik polgári pert indít a másik féllel szemben, és kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg a ráépítési szerződés felbontását, és erre tekintettel rendelkezzen az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot visszaállításáról. Ez a lehetőség egyelőre azért tekinthető pusztán elméleti jellegűnek, mert a bírói gyakorlatra vár annak kidolgozása, hogy a bíróság mit kezdjen egy ilyen keresettel. A Ptk. ugyanis tartalmaz egy olyan rendelkezést, amely szerint az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés törlésére a bejegyzés “alapjául szolgáló jogügylet érvénytelensége vagy a bejegyzés utólagos helytelenné válása miatt van helye”. A ráépítési szerződés felbontása nyilvánvalóan nem tekinthető érvénytelenségi oknak, az pedig egyelőre kétséges, hogy a bejegyzés a felbontásra tekintettel tekinthető-e “utólag helytelenné válónak”. Mindazonáltal amellett is lehet érvelni [az új törvény 34. § (1) és (2) bekezdésének rendszertani értelmezése alapján], hogy az eredeti állapot visszaállítására a Ptk.-ban nevesített törlési okokon kívül más esetekben is lehetőség lesz, és ha ez így van, akkor nem kell majd vizsgálni, hogy a ráépítési szerződés felbontása folytán a bejegyzés “helytelenné válónak” tekinthető-e.
Mindenesetre, ha a perindítás járható út lesz, a felek azt legalább szabadon eldönthetik majd el, hogy melyikük legyen a felperes. Bár a biztonság kedvéért talán érdemes lesz annak a félnek kezdeményező félként (azaz felperesként) fellépni, aki az eredeti állapot visszaállítása esetén visszaszerezné a tulajdonjogot, tehát akinek elvileg érdekében áll az eredeti állapot visszaállítása. Ha viszont a felek nem szeretnének bíróságra menni (egyetértésben lévő felek között ez mégis csak egy szokatlan megoldás, ráadásul értelmetlen költségeket generál), nem lesz más választásuk, mint hogy az építtető a tulajdoni hányadát eladja vagy elajándékozza a telektulajdonosnak. A fentiek alapján ez az a megoldás, amely nem is költséghatékony, és nem is tükrözi a felek valódi ügyleti akaratát.
Végszó
Az új szabályozás alapján tehát úgy tűnik, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés egy olyan egyirányú utcába fog vezetni, ahonnan nincs visszaút, vagy ha van is, az rendkívül körülményes és költséges. A miniszteri indokolás alapján az a benyomásunk, hogy a jogalkotó az új szabályozás megalkotásakor elsődlegesen elméleti oldalról közelítette meg ezt a kérdést (ahogy említettük, a bejegyzés “konstitutív hatályából” vezette le az új szabályozás szükségességét), az viszont nem világos, hogy milyen gyakorlati megfontolásokat vett figyelembe az új szabályozás megalkotásakor. Úgy gondoljuk, hogy azokban a helyzetekben, amikor egy felmerülő probléma a felek megállapodásával rendezhető, az bizonyosan nem lehet cél, hogy a felek bírósághoz forduljanak, és feleslegesen növeljék a bírósági perek számát. Ezért a jogalkotó részéről érdemes lenne megfontolni, hogy az új törvényt még a hatályba lépése előtt akként módosítsa, hogy a jövőben is fennmaradjon a lehetőség az eredeti állapot visszaállítására a felek kérelme alapján.
