Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Változhatnak az örökbefogadás szabályai


Egy törvénymódosító javaslat szerint egyszintes országos örökbefogadási rendszert dolgozna ki a kormány.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be az „Egyes családügyi és családtámogatási vonatkozású törvények módosításáról” szóló javaslatot, amely rögzíti, hogy egyszintes országos örökbefogadási rendszer kidolgozása a cél – vette észre a Népszava.

A lap a kormánytól nem kapott válaszokat, de több, a területen dolgozó szakembert is megkerestek. Tőlük hasonló válaszok érkeztek: hallottak a módosításról, de a konkrétumok ismeretének hiányában nem tudnak nyilatkozni.

Egy szakember úgy vélekedett, a jövőben nem lesz feltétel, hogy első körben a gyermek lakóhelye szerinti megyében keressenek örökbe fogadó szülőt, és csak akkor értesítik az országos örökbefogadást segítő szervezeteket, ha ez a folyamat sikertelen volt. A szakember ezzel nem ért egyet, hiszen „az érdemi ismerkedés, úgynevezett barátkozás folyamatát kifejezetten nehezítheti, sőt gátolhatja, ha ezért többször akár több száz kilométert kell utazniuk a lehetséges szülőknek”.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük