Márciusban is nagyon kedvezőtlen születésszámok érkeztek Magyarországról, és nagyon úgy tűnik, hogy az április is kifejezetten kellemetlen lesz.

Fotó: getty images
A napokban derült ki, hogy márciusban 5885 gyermek született, 8,9%-kal kevesebb, mint 2024 márciusában. Nyers és szezonálisan igazított adataink szerint egyaránt a most márciusban született a második legkevesebb gyerek Magyarországon. Előbbi szerint az előző hónap, február volt az abszolút mélypont, utóbbi alapján tavaly júliusban egy hajszállal még kevesebben születtek.
Nagyon úgy tűnik, hogy a helyzet azóta sem javult. A KSH heti statisztikái szerint az április is kifejezetten gyenge lesz. A 14. és a 15. heti születésszám (narancs vonal az alábbi ábrán) is messze alulmúlja a 2024-es, illetve a 2020-2024 közötti átlagot. Igaz, a legutolsó heti adatban még lehet nagyobb revízió, ahogy érkeznek be az adatok, de az már egyértelműen látszik, hogy
Tavaly az év első 15 hetében még közel 1480 heti születés adódott átlagosan, idén viszont már csak 1375.