Az új Covid-variánsok (gyűjtőnéven FLIRT) már jelen vannak hazánkban is, de csak augusztus végétől számíthatunk emelkedő esetszámokra, amely vélhetően decemberben fog tetőzni. A korábbi, vuhani törzs ellen fejlesztett védőoltások a vírus okozta halálozás kivédésében működnek, illetve a jelenlegi vírusvariáns nem a tüdőt, hanem a felső légutakat, hörgőket betegíti meg, enyhe nátha tüneteit okozza – válaszolta a Cívishír kérdésére Várkonyi István klinikaigazgató/tanszékvezető, akit amellett, hogy a megjelent új vírusvariánsokról, azok tüneteiről és gyógymódjáról kérdeztük, a nyári fertőzésforrásokról is faggattunk – írja a Civishir.hu.
Maradjunk azonban még a Covidnál. Mint arról tájékoztatott Várkonyi István, az új variánsok elődjeihez hasonlóan lázat, köhögést, izomfájdalmat, torokfájást ízérzés- és szaglászavart, továbbá hasmenést okoznak. Nehéz megkülönböztetni egyéb vírusos fertőzéstől, ám ebben segítenek az orrból, torokból antigént kimutató gyorstesztek. A 65 év felettiek esetében, akik gyakran igényelnek egyéb alapbetegségeik miatt is kórházi ellátást, erősen javasolt szeptembertől az új variánsok ellen is hatékony, tavaly decemberben érkezett emlékeztető védőoltás beadása. Ezzel együtt szükséges az alapbetegségek, cukorbetegség, elhízás okozta anyagcserezavarok, magas vérnyomás karbantartása, mert a halálozást szinte kivétel nélkül az alapbetegségek rosszabbodása, és nem a koronavírus közvetlen halálozást kiváltó tüdőgyulladása okozta az elmúlt szezonban.
Június környékén a koronavírus FLiRT alvariánsa tovább mutálódott, és a FLuQE lett a család leggyorsabban terjedő tagja. Ezt a variánst egy újabb mutáció teszi a szakértők szerint fertőzőképesebbé. Ez növeli az újrafertőződés kockázatát, mivel a vakcinák frissítései lemaradnak a vírus változási üteméhez képest.
A közelmúltbeli COVID-fertőzések tömegét a K.2 jelzésű FLiRT variáns okozta. Míg Magyarországon ez a mutáció csak június végén, július elején jelent meg a szennyvízből kimutatható módon, a KP.3 – más néven FLuQE – elnevezésú új variáns túlszárnyalta a KP.2-t Ausztráliában, és nyári COVID-hullámra számítanak az USA-ban is.
Mit tudunk eddig a KP.3 (FLuQE) variánsról?
A KP.3 alvariánst a KP.2 utódjaként emlegetik. Ugyanazokat a kulcsfontosságú FLiRT mutációkat tartalmazza, de egy további tüskefehérjével. Ez a fehérje, a Q493E, adta neki az új alváltozat becenevét, FLuQE.
Most, a nyáron több országban is már a KP.3 a domináns vírustörzs. Az Egyesült Államokban az esetek több mint 33 százalékáért felelős a legutóbbi adatok szerint, szemben a májusi kevesebb mint 10 százalékkal, az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adatai szerint. Bár az esetek még mindig viszonylag alacsonyak a téli időszakhoz képest, a CDC adatai szerint az elmúlt hetekben növekedett a COVID-19-hez kapcsolódó halálozások és kórházi kezelések száma.
Az Egyesült Királyságban is növekedést tapasztaltak a kórházi kezelések számában a KP.3 változattal összefüggésben.
Magyarországon még nem mutatták ki, de a következő hetekben számíthatunk a megjelenésére, főleg a turistaszezonnak és az utazásoknak köszönhetően.
A FLuQE-fertőzés tünetei, a betegség lefolyása
Bár az új változatok fertőzőbbnek bizonyulhatnak a korábbi koronavírus-változatoknál, még nem mutatták, hogy a betegség lefolyása súlyosabb lenne. A tünetek pedig hasonlóak a legutóbbi koronavírus-törzsek által okozott tünetekhez: vezető tünet a láz és hidegrázás, az orrfolyás és orrdugulás, a torokfájás és a fáradtság, levertség.
A kutatók jelenlegi hipotézise szerint a krónikusan fertőzött egyénekben való vírusmutációknak köszönhető ez a rendkívüli és kiszámíthatatlan változékonyság.
Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta