Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Új szolgálati formát indít a Magyar Honvédség: hatvanötévesek is jelentkezhetnek szolgálatra


Új szolgálati formát indít a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter július 21-én. Benkő Tibor elmondta: az önkéntes katonai szolgálatra azon fiatalok jelentkezését várják, akik valamiért csak később kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, valamint azokét is, akik tanulmányaikat befejezték, de nem szereztek végzettséget, szakképzettséget.

A 6 hónapos katonai szolgálat két szakaszból áll. Az első 2 hónapban a résztvevők általános katonai ismereteket sajátítanak el. Ezt a lakóhelyhez közel hajtják végre, és ezalatt az önkéntesek fizetésként a mindenkori minimálbért kapják meg, amely jelenleg 167 400 forint.
A második – négy hónapos – szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzést kívánnak folytatni. Választható alapszintű lövészkiképzés, ez esetben az illetmény változatlan marad. Ha viszont valaki műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja szolgálatát, akkor a kiképzése második szakaszában bruttó 219 ezer forintos fizetést kap. Lehetőség van továbbá arra is, hogy valaki jogviszonyváltással szerződéses katonai beosztást vállaljon. Ekkor az érintett katona a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti illetményre lesz jogosult.

A kiképzés minden megyében elindul majd, ahol legalább 20-an jelentkeznek. Az új típusú katonai szolgálatra azok a 18 és 65 év közötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik megfelelnek az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. A szerződéses katonai alkalmasságihoz képest egyszerűsített vizsgálaton kell megfelelni. Az új szolgálati formát maximum 400 résztvevővel tervezik elindítani, de a jelentkezők száma alapján a későbbiekben még elképzelhető, hogy bővítik a létszámkeretet.

Jelentkezni július 22-től augusztus végéig lehet a toborzóirodákban vagy az onlinetoborzo@mil.hu címen. További információ a honvedelem.hu/oksz oldalon.