Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái

Új, korszerű vasútállomást kap Kisvarsány


A Magyar Falu Programban megújul többek között 13 vasútállomás meglévő utasforgalmi épülete, 11 helyszínen új, korszerű állomásépület épül.

Szany-Rábaszentandrás állomásépületének felújításával indul a vasútállomások fejlesztése a Magyar Falu Program keretében. A Miniszerelnökség 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a MÁV részére a programban szereplő kistelepülések vasútállomásainak fejlesztésére – olvasható a vasúttársaság közleményében.

A projektben megújul többek között 13 vasútállomás meglévő utasforgalmi épülete és annak környezete, 11 helyszínen új, korszerű állomásépület épül, 229 helyszínen pedig fedett kerékpártároló létesül.

Hozzátették: számos önkormányzati pályázati lehetőség mellett a program fontos eleme az állami infrastruktúra, azaz a közút- és vasúthálózat fejlesztése is az érintett falusi térségekben. A projekt célterülete a falusias, közlekedési főtengelyektől távolabb eső térségeket feltáró regionális vasúthálózat, amely az elmúlt 10-15 év vasútfejlesztési projektjeiből kimaradt.

Kiemelték továbbá, hogy

fontos törekvés, hogy az e térségekben élők is hasonló minőségű szolgáltatást kapjanak a vasútállomásokon, mint a fővonalakon, vagy a budapesti elővárosban utazók.

Cél, a vidék népességmegtartó erejének növelése

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A közösségi közlekedés fejlesztése a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjából fontos, és hozzájárul ahhoz is, hogy nőjön a vidék népességmegtartó ereje.

A Magyar Falu Programban a MÁV az ötezer lakosnál kisebb településeken hajt végre beruházásokat és fejlesztéseket.”

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője a szany-rábaszentandrási vasútállomáson tartott tájékoztatón elmondta: „A 2018-ban meghirdetett Magyar falu program célja, hogy javítsa a kistelepülésen élők életminőségét és így megálljon a kistelepülések népességcsökkenése.”

Németh Gergely, Szany polgármestere örömét fejezte ki, hogy a település 125 éves vasútállomása is a programban szerepel. Elmondta, a felújítás során az állomásépület felső, eddig nem használt szintjét közösségi térré alakítják és a helyi színjátszó egyesület rendelkezésére bocsátják.

Az állomásokon wifi is lesz

A program keretében megújuló, valamint az új felvételi épületekben

egységes megjelenésű, temperált várótermeket alakítanak ki dinamikus utastájékoztatással, digitáliseszköz-töltési lehetőséggel, állomási wifi-szolgáltatással, valamint a szolgálat nélküli helyszíneken kamerás felügyelettel.

A legforgalmasabb helyszíneken illetve ott, ahol az önkormányzat is részt vesz a fejlesztésben, egységes kialakítású, korszerű utasmosdó épül, egyes forgalmas állomásokra jegykiadó automatát is telepítenek. Az utasforgalmi épületek környezetében elbontják a nem használt, romos melléképületeket, helyükre rendezett zöldfelület és fedett kerékpártároló kerül.

Azt írták: az új állomásépületek színvilágának és külső dekorálásának tervezésekor a MÁV figyelembe veszi az önkormányzatok igényeit.

A közlemény sorolja a programban részt vevő településeket:

  • Megújul a meglévő utasforgalmi épület és annak környezete Berkenye, Nagyigmánd-Bábolna, Szany-Rábaszentandrás, Csömödér-Páka, Mernye, Zichyújfalu, Mád, Vaja-Rohod, Biharnagybajom, Nagykereki, Pocsaj-Esztár, Okány és Medgyesegyháza vasútállomásokon.
  • Új, korszerű állomásépület épül Bashalom, Kisvarsány, Tiszaalpár, Szalatnak, Pécsudvard, Püspökhatvan, Nyírbogát, Szerep, Sárrétudvari, Tiszajenő alsó és Győrasszonyfa vasútállomásokon.
  • Kisvarsányban új vasúti megállóhely létesül, Jósvafő-Aggtelek megállóhelyen pedig közös busz-vonat peron épül. További 229 vasútállomásra telepít a MÁV fedett kerékpártárolókat, utasbeállókat és utcabútorokat, és megújul a statikus utastájékoztatás is.