Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Törésteszt: súlyos eredmények jöttek a magyarok kedvenc kisautóiról


Két új autó tesztjét is közzétette az Euro NCAP, ezeket már a megújított, szigorúbb kritériumoknak kellett megfelelniük. A Volkswagen ID.3-as és az új Yaris is 5 csillagot kapott a teszten. Viszont korábban a hazai autómegosztók által is kedvelt Volkswagen Up! eléggé leszerepelt: 3 csillagot kapott mindösszesen, a bicajosok, gyalogosok védelme tekintetében eléggé rossz értékelést kapott.

Újabb autók biztonsági értékelését tette közzé az Euro NCAP, immáron az új kritériumok szerint. A egfontosabb változás a baleseti szimulációnál következett be. Eddig a szakértők a tesztelt járművet egy álló, deformálható objektumnak ütköztették. Az új rendszeben viszont már ugyanakkora sebességgel ütköztetik őket össze, hiszen így pontosabban szimulálhatók a közúti balesetek. Eddig 64 kilométer per órás sebességgel vágták neki az autókat a tesztobjektumhoz, ám a jövőben egy 1400 kilós, gördülő tesztsorompóval fognak ütközni a tesztalanyok – mindkettő 50 kilométer per órával halad a másik felé. Emellett az elektronikának is nagyobb szerepe van a kiértékelésben.

Az alábbi videóban el is magyarázzák, hogy mi minden változott az értékelésekben:

A friss teszteken a Volswagen villanyautóját, az ID.3-ast vágták több ízben a falhoz, illetve akadályokhoz, valamint azt is megnézték, hogy a gyalogosok, motorosok, kerékpárosok mennyire úsznának meg egy gázolást. Összességében az ID.3 ötcsillagos minősítést kapott, a pontszámai a vizsgált kritériumokban a következők voltak:

  • utasok védelme: 87%
  • gyerekek védelme: 89%
  • gyalogosok, kerékpárosok, motorosok védelme: 71%
  • biztonsági asszisztensek: 88%.

A szöveges értékelésben kiemelték az autó masszív szerkezetét, illetve a biztonsági funkciókat, amelyek segítenek elkerülni a baleseteket. Alább pedig mutatjuk a látványos töréstesztet:

Az új kritériumok alapján az új Toyota Yarist is letesztelték, amely szintén jól vizsgázott, ötcsillagosra. Sőt, a gyalogosok, motorosok, kerékpárosok védelmére még magasabb pontsazámot is kapott, mint az ID.3-as, viszont a gyerekek védelmében a Volkswagen volt a jobb.

Az új Yaris pontszámai:

  • utasok védelme: 86%
  • gyerekek védelme: 81%
  • gyalogosok, kerékpárosok, motorosok védelme: 78%
  • biztonsági asszisztensek: 85%.

A teszt azért is volt fontos, mert az új Yarisban az első ülések között is van légzsák, amely az utasok összefejelését hivatott megakadályozni egy oldalirányú ütközés esetén. Ez az újdonság is jól vizsgázott.

Csalódást keltő az autómegosztók sztárja

Még az előző kritériumok szerint tesztelték a magyarországi autómegosztó szolgáltatások által kedvelt Volkswagen Up!-ot is, amely elég nagy csalódást okozott, és végül csak 3 csillagos minősítést kapott az Euro NCAP-tól. Az elektromos verziót tesztelték, de az eredmény a benzinesre is vonatkozik, illetve a hasonló platformra épülő Seat Mii-re és a Skoda Citigóra is. A rossz értékelés többek között annak is köszönhető, hogy bár a sávtartó automatika alapfelszereltség lett, az automata vészfékező rendszer nem szériatartozék – pedig utóbbi jól jöhet a városi forgalomban, ahová az Up!-ot szánták.

Ugyanakkor az utasvédelemmel nem volt akkora baj, mindkét kritériumra 80 százalék fölötti pontszámot kapott a kisautó. Ellenben a gyalogosok, bicajosok jobban járnak, ha nem lépnek ki egy Up! elé, ugyanis erre csak 46 százalékot kapott: bár az értékelés szerint a motorháztető nagy része jó, vagy megfelelő védelmet nyújt a fejnek, de a szélvédő aljánál lévő merevítés, illetve az A-oszlopok súlyos sérüléseket okozhatnak. A lábak védelme megfelelő volt, ám a medencék védelme hagy kívánnivalót maga után.

/www.penzcentrum.hu/