Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Több évtizedes lemaradást csökkentettek az új stadionok építésével


Lezajlott Szöllősi Györgynek és Egri Viktornak a magyar sportról és futballról szóló vitaestje, amelyet a Transzparens Újságírásért Alapítvány rendezett meg a MagNet Közösségi Házban – írja a MagyarNemzet.hu.

Fotó: MTI

A Digi Sport riportere elismerte, az anyagi támogatásokban előrelépett a magyar futball, illetve teljesítményben is, hiszen két Európa-bajnokságon is szerepelt. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi selejtezős rendszerben nem jutott volna ki a kontinensviadalra a magyar válogatott.

A futball infrastruktúrájának az elmúlt több mint egy évtizedben megvalósult fejlesztéséről Egri úgy vélekedett: azon pályák számát, ahol a fiatalok mozoghatnak, egyértelműen növelni kellett, illetve egy nemzeti stadionra is szükség volt. Azt viszont megkérdőjelezte, hogy további stadionok építésére szükség volt-e.

Szöllősi szerint az elmúlt három kormányzati ciklusban történt intenzív sportfejlesztéssel több évtizedes lemaradást csökkentettek. Hozzátette, Romániában, Grúziában és Moldovában is előbb építettek modern stadionokat, mint Magyarországon, a nyugat-európai országokhoz képest pedig fényévekre volt hazánk. A Nemzeti Sport főszerkesztője felidézte, az új létesítményekre azért is szükség volt, mert ha például a 2009/10-es idényben a Debrecen mellett más magyar csapat is a főtáblára került volna valamelyik nemzetközi kupasorozatban, akkor külföldön kényszerült volna lejátszani a hazai mérkőzéseit is, mert az itteni stadionok nem feleltek meg az európai szövetség, az UEFA követelményeinek. Szöllősi arra is rávilágított, hogy Budapesten több mint száz futballpályát építettek be – ezek visszafordíthatatlan károk, amelyekkel akkor senki sem foglalkozott.

Egri ezután felvetette, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tízéves célkitűzései közül szinte semmi sem valósult meg. Ezek között szerepelt, hogy 2021-re több mint nyolcezerre emelkedjen az átlagnézőszám az NB I-ben. Továbbá hogy tavasszal is érdekelt legyen legalább egy csapat a nemzetközi kupaporondon, illetve hogy valamelyik sorozat főtábláján legalább két hazai klub szerepeljen. Szöllősi úgy vélte, egyes célkitűzésekre a naivitás volt jellemző, ugyanakkor néhány tervet sikerült megvalósítani, például a világversenyekre való kijutást és az infrastrukturális fejlődést. A sportlap főszerkesztője jelezte, 1500 pálya épült, illetve újult meg. Kitért arra, hogy az igazolt futballisták száma is megsokszorozódott, majdnem megtriplázódott. Szöllősi véleménye szerint az MLSZ leginkább abban hibázott, hogy nem mérte fel megfelelően, valójában mekkora gödörben is volt a magyar labdarúgás a 2000-es évek elején.