Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Beregi Krónikák, Kisvarsány, Regionális hírek

Tiba Péter: Szerencsére kaptam még egy lehetőséget az élettől


tiba-peter

Fotó: Grnák László

Tiba Péter csodával határos módon élt túl egy vonattal való ütközést, a szerelvény száz méteren keresztül sodorta magával a kocsit, benne a férfival. Miután a vonat megállt, Tiba sértetlenül szállt ki.– A temetőből tartottam hazafelé. Amikor a vasúti átjáró felé haladtam, egy traktor jött felém, az vonta el a figyelmem. Mivel az előttem lévő autó zavartalanul áthajtott előttem a síneken, így én is haladtam tovább. Egyszer csak elkapta az autó hátulját a vonat – kezdett bele a történetbe a polgármester. – Fel sem fogtam, mi történik. Akkor tértem magamhoz, amikor nekicsapódtam egy betonoszlopnak, ami befordította az autót a vonat mellé. Amikor lassítottunk, azon gondolkodtam, hogy kiugrom – mondta a férfi. Tiba végül megvárta, amíg a szerelvény teljesen megáll, majd átmászva az anyós­ülésen, kiszállt az autóból. A mozdonyvezető azonnal a segít­ségére sietett. Míg ő a MÁV-ot hívta, addig a polgármester a rendőröket, mások a mentőket értesítették. – Mivel ilyenkor a páciens a sokkhatás miatt nem úgy éli meg a fájdalmakat, mint normális esetben, így orvosra van szükség. Mivel ebben az esetben a vonat az autó hátulját kapta el, a férfinak akár a nyaki gerince is elmozdulhatott vagy a feje is megrándulhatott volna – magyarázta Kóczán István belgyógyász.

103 méteren keresztül tolta a vonat Tiba Péter autóját /Fotó: TV2

Tiba Pétert egyedül a fején érte kisebb sérülés, csupán egy-két csepp vért vesztett. A polgármester tisztában van vele, hogy hibázott, hiszen nem állt meg a táblánál. – A hozzátartozóim nagyon féltettek, de szerencsére kaptam még egy lehetőséget az élettől. A jóistennek még biztos dolga van velem – mondta a férfi, akinek dr. Lovász Zoltán igazságügyi gépjárműszakértő szerint is óriási mázlija volt. – Ha a deformációs erő hatása a bent ülőket éri, a baleset halállal végződik. Amennyiben a vonat csak a jármű elejét vagy végét kapja el, akkor az autó ki tud úgy fordulni, hogy csak fennakad a vonaton – fejtette ki a szakértő.

A csodával határos, hogy a férfi ép bőrrel szállt ki a Suzukiból /Fotó: TV2

Mint azt még hozzátette a polgármester, sokat tanult az esetből, és kész megfizetni a rá kiszabott büntetést. A rendőrség egyelőre még vizsgálja a baleset körülményeit.

blikk.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük