Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Beregi Múzeum, Regionális hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Régi beregi népszokásokat tanulmányozhattak a gulácsi gyerekek a Beregi Múzeumban


gulacsi-ovodasok-a-beregi-muzeumban-40

Vásárosnamény  –  A Beregi Múzeum épülete számtalan régi ,,kincset,, rejt a Bereg szívében, melyet oly sokszor leporolva mutatnak be a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Most ősszel a Gulácsról érkező óvodások legkisebbjei ismerkedhettek meg a letűnt korok hagyományaival. A múzeum berkein belül ismét a népi hagyományok felelevenítése kapta a főszerepet. A program hangsúlyát az is növelte, hogy a Beregi Múzeum egy láncszerűen továbbterjedő hagyományápoló mozgalom egyik „állomása” – és mint ilyen, rendezvény keretében vonta be az ifjúságot az elődöktől átörökített értékek megismertetésébe. A múzeum vezetője Varga János és munkatársai évről-évre igyekeznek őrizni és a foglalkozások során megeleveníteni a gyerekeknek a beregi kultúrát, mely aztán átszövi és érzelmekre hatóan színesíti a gyermekek további életét. A múzeum nevelésének célja a gyermek harmonikus fejlődésének hatékony elősegítése a néphagyomány-ápolás gazdag eszköztárának felhasználásával. A múzeum sajátos szemlélete- és előadásmódja érzékelteti a gyerekekkel, hogy a nemzetét éltető hagyományokat megismerje, azokról pozitív élményeket szerezzen. Az előadás és a foglalkozás Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 3. melléklet II. 5. b) pontja szerint meghatározott „Járásszékhely múzeumok szakmai támogatására” vissza nem térítendő pályázat megnyerésével került lebonyolításra.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1146865988735792/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

A játékos formában zajló előadás során Kissné Gráf Éva és Szász Csaba kalauzolta a gyerekeket a régi népi edények fantasztikus világába. Az ovódások a műtárgymásolatokon keresztül történő bemutató során olyan edényekkel ismeredhettek meg, mint a cserépfazék, szilke, tejes csupor, vizes korsó, melyet a gyerekek megtekinthettek a kerámia látványraktárban is. Vizuális élményként képsorozatot láthattak az agyagedények készítési folyamatáról, valamint a múzeum kiállítás anyagában megtekinthették az edényégető kemencét is. A játékos foglalkozás során a témához kapcsolódóan mondókák is bezengték az intézmény falait. A Fedezd fel a Beregi Múzeumot! címet viselő előadás során a Beregi Múzeum állandó kiállításait tekinthették meg a gyerekek. A bejárás során egyebek mellett a Szerelem a Tiszaháton – A beregi vászon, a Bereg régészete és a Bereg patrónusai című kiállítást is ámulattal csodálták. A foglalkozások után a gyerekek fából készült népi eszközös játékokkal játszottak, versenyeztek, mint a medvetalp, mocsárjáró léc, gólyaláb, ugrálózsák, melynek a múzeum parkja adott otthont.

[slideshow_deploy id=’113677′]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük