Vásárosnamény – Tovább szépül és szépül a Bereg szíve, ahol újabb önkormányzati fejlesztés valósult meg, további értékekkel bővítve a várost. Vásárosnamény Város Önkormányzatának rendezett és kiemelkedő gazdálkodásának hála, most a Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és A.M.I bejárata került térkövezésre – tájékoztatta szerkesztőségünket Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere.
A megvalósult fejlesztésről elmondta, hogy többször egyeztette az oktatási intézmény vezetőivel, valamint a fenntartóval megközelítőleg nyolcvan négyzetméteren került térkövezésre és tereprendezésre sor. Fontosnak tartotta megjegyezni továbbá, hogy a térkövezést követően parkosításra és füvesítésre is sor kerül majd. A kialakított tér célja, hogy az iskolai rendezvények kulturált körülmények között kerüljenek lebonyolításra majd a közeljövőben, mint az évnyitó, évzáró, Eötvös nap, valamint különféle megemlékezések. Megemlítette továbbá, hogy ez egy szerteágazó fejlesztés következő lépcsője volt, hiszen korábban kültéri padokkal gazdagodott e rész. Kiemelte továbbá, hogy a város kerülteiben tevékenykedő iskolákban is történt fejlesztés, hiszen a gergelyiugornyai Petőfi Sándor Tagintézményben, valamint a Kölcsey Ferenc Tagintézményben is új játszótéri elemek kerültek kialakításra. Kitért továbbá a nem is régen telepített kondiparkra is, mely a város központi játszóterén került kialakításra. Felhívta továbbá a figyelmet arra is, hogy az értékteremtő munka mellett, óvjuk és védjük ezen fejlesztéseket, hiszen egy élhetőbb kisváros képe csak úgy maradhat meg, ha együtt-közösen vigyázunk mindarra, melyet megteremtett az önkormányzat – zárta gondolatait Filep Sándor.