Közzétette - Kategória - Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Felszentelésre várva: Elkészült a vásárosnaményi görögkatolikus templom


Elkészült a vásárosnaményi görögkatolikus templom (1)[srizonfbalbum id=295]

Vásárosnamény – Végső fázisához érkezett a vásárosnaményi Szent Demeter templom építése Vásárosnaményban. A Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközséget dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök alapította meg 2005-ben. A város központjában kapott telekre Telepóczki Miklós építészmérnök 2008-ban elkészítette a templom, parókia és közösségi ház engedélyezési terveit. A némileg módosított terveket Kocsis Fülöp érsek-metropolita 2010-ben hagyta jóvá. Először megépült a parókia a közösségi terekkel, majd 2011-ben kezdődött a templom építése az alapozással. A betonba öntött alaprajz után az építkezés most, négy év után folytatódik a szerkezetépítéssel. A betonba öntött alaprajz után az építkezés öt év után folytatódott a külső homlokzat hőszigetelésével, a belső munkálatokkal, mint a villanyszerelés, homlokzatfestés, vakolás vagy éppen a templomot körbevevő kovácsoltvas kerítés alapjainak lefektetésével, mely mostanra teljes egészében elkészült. A tavasszal megkezdődő munkálatok ötödik fázisát a honi székhelyű Handell Kft. végezte, melyet a mai napon a szintén helyi, Krutilla Daru cég gépparkjának köszönhetően sikerült véglegesíteni. A munkálatok során a kupola rendbetételére és villámvédelmére került sor. A munkálatok a templom közvetlen környezetét körbevevő terület térkövezésével és területrendezésével folyatatódott.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1092457900843268/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

A mai napon pedig végleg befejeződtek a munkálatok, ahol az oltár és a tölgyfa padok behelyezését követően, a külső homlokzatra is felkerültek az ikonosztázsok is, mellyel végleg a Bereg szívének ikonikus építménnyé vált a Demkó István parókus által igazgatott templom. A Szent Demeter templom felszentelésére 2016. augusztus 21-én (Vasárnap) 10.00 órától kerül sor. A szenteléssel egybekötött ünnepi Szent Liturgiára a vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközség nevében Szeretettel és Tisztelettel meghívjuk Önöket szeretteikkel együtt Demkó István és a görögkatolikus közösség. A szertartás a Szent Demeter templom felszentelését követő, ünnepi Szent Liturgia után kerül sor, melyet Kocsis Fülöp Érsek-Metropolita és Demkó István parókus végez majd.

[slideshow_deploy id=’110154′]

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük