Sporttörténelmet ír nyáron a Bereg szíve, Vásárosnamény

Vásárosnamény – Az elkövetkezendő hetekben, három jelentős kerékpárversenynek ad otthont a Bereg Szíve, Vásárosnamény. A hagyományos és országos megméretés mellett Világkupának is helyt ad a város, mellyel sporttörténelmet ír a beregi város – közölte szerkesztőségünkkel Kiss Ilona, a vásárosnaményi Tourinfom Iroda munkatársa.

Az első eseményre augusztus 9-én kerül sor, ahol immár negyedik alkalommal szervezzük meg az ,egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, Zoárd-napi Kerékpárversenyt. A megmérettetés maga, egyben a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 9. fordulója is. A verseny rajtja, a térség leglátogatottabb turisztikai helyszíne a vásárosnaményi Szilva Termál- és Wellnesfürdő lesz, melynek útvonala: Vásárosnamény- Jánd-Gulács- Tarpa-Tivadar, majd a cél újra Vásárosnamény – folytatta Kiss Ilona.

A nívós kerékpárversenyek sora ezzel nem ér véget, ugyanis 2019-ben, amikor két nemzetközi versenynek is otthont adott a város, az idei évben augusztus 26 és 28-a között Magyarországon kerül megrendezésre, az országúti kerékpáros ifjúsági világkupa kilencedik fordulója. A tízfordulós, nemzetközi korosztályos sorozat először látogat az országba, amely közel száz év után rendezhet ismét világversenyt a sportág történetében, így elsőként a Bereg Szívében is. A verseny központja Nyíregyháza lesz, míg Vásárosnamény két szakasz rajthelyszínét is adja.  A Visegrad 4 Juniors néven megvalósuló háromnapos ifjúsági világkupa viadal, három országúti mezőnyversenyből és egy egyéni időfutam versenyből fog állni. A verseny Vásárosnamény – Ibrány – Nyíregyháza útvonalon halad. A világverseny maga, újabb löketet adhat az elmúlt években fejlődést mutató térség számára, hiszen több hazai és külföldi sajtó-orgánum tudósít az eseményről. Világszerte bemutatva ezzel, a Felső-Tisza vidék turisztikai attrakcióit. Kerékpáros versenyeink sorában utolsóként, a Tour de Vásárosnamény országúti kerékpáros maraton kerül megrendezésre szeptember 12-én – fejezte be a nívós események taglalását a vásárosnaményi tourinformátor.

Elmondta továbbá, hogy a kerékpározás szerelmeseit is nagy szeretettel várják, a Tourinform iroda által szervezett programokra, például az augusztus 15-én, ,,Vissza a barokk korba” elnevezésű túrájukra, melynek célállomása a mándoki Forgách-kastély lesz. Augusztus 21-én pedig a Tisza-ösvény avató családi kerékpártúrára várják, elsősorban a családokat és a beregi természet kedvelőit. Idén utolsóként szeptember 19-én a Tokaji Történelmi borvidékre látogatnak el, ahol megismerkednek a város nevezetességeivel és jellegzetes boraival – zárta gondolatait Kiss Ilona.