Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Sok magánszemélynek kell majd kiegészítenie a NAV SZJA-tervezetét


Már elérhetőek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a bevallás-tervezetek, melyeket mintegy 250 ezer magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. A koronavírus miatt sok külföldön dolgozó magyarnak és Magyarországon dolgozó külföldinek is megváltozhat az adózási illetősége, ami szintén jelentősen módosíthatja tervezetben szereplő összegeket.

Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak. Egyre jelentősebb azok tábora is, akik – részben az elmúlt évek technológiai lehetőségeinek kihasználása révén – külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben részesülnek. Nekik szintén ki kell egészíteniük a megajánlott adóbevallási tervezetet.

Fenti magánszemélyek köre összességében körülbelül negyedmillióra tehető, ők azok, akiknek a rendelkezésre álló határidőn belül, legkésőbb május 20-ig pótolniuk kell a szükséges adatokat” – hívta fel a figyelmet Kocziha Andrea, a Moore Hungary adótanácsadó partnere.

A COVID-19 miatt sokaknak változhatott az adóügyi illetékessége is

A koronavírus miatt azonban most további magánszemélyeknek is számolniuk kell a szokásostól eltérő adókövetkezményekkel.

A korlátozások miatt sok külföldön dolgozó magyar, illetve Magyarországon dolgozó külföldi magánszemély otthonról, a munkáltató országától eltérő országban végzett tavaly munkát a karanténintézkedések bevezetését követően. Amennyiben pedig emiatt a külföldön végzett munka 183 napnál rövidebb időszakra korlátozódott, az adóztatási jog visszakerülhet az adóügyi illetőség országába.

Egy példával élve: ha az Ausztriában, vagy Szlovákiában munkaviszonyban álló személy a tevékenységét a járványidőszak során többségében magyar otthonában, home office-ban végezte, 2020-as jövedelemadóját is Magyarországon kell megfizetnie.

A kiküldetésben dolgozó munkavállalók esetében is előfordulhat, hogy a lezárások miatt a tervezett időszaktól eltérő ideig kellett a munkáltató országán kívül dolgozni. Az ilyen tevékenységet folytató cégeknek mindenképpen javasolt felülvizsgálni az érintett munkavállalók tavalyi magyarországi adókötelezettségét” – tette hozzá Kocziha Andrea.

/www.hrportal.hu/