Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Soha nem látott mértékben drágulnak az autók – Eltűnhet az autókereskedések nagy része


Hamarosan átlagosan 20, de egyes márkák esetében akár 50 százalékkal mérséklődhet a kereskedői létszám Magyarországon. Soha nem látott mértékben drágulnak az autók.

Az autógyártóknak és -kereskedőknek is számottevő átszervezéseket kellett végrehajtaniuk az idei első fél évben, és a járvány miatt kialakult alkatrészhiány erre meg is adta a lehetőséget a szereplőknek. Az átszervezés egyik fő pontja, hogy az egyes kereskedői hálózatok nem márkakereskedőként, hanem a gyár közvetlen ügynökeként dolgoznak majd a jövőben – mondta a VG-nek Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. Hozzátette: Európában egyelőre pilot projektként működik ez az új rendszer, a gyártók tesztelik az ügyfelek és a kereskedelmi szereplők reakcióit.

Sikeres pilot esetében megkezdődik a piac átalakulása, ami magával hozhatja a kereskedői hálózatok radikális csökkenését, átlagosan 20, de egyes márkák esetében akár 50 százalékkal mérséklődhet a kereskedői létszám.

Az elmúlt másfél-két év kimondottan nehéz volt az autóipari szereplők számára, a gyártói szállítási készségek lecsökkentek, a modellkínálat erősen szűkült, a szállítási határidők nőttek – ebben a helyzetben találta az ágazatot a február végén kirobban orosz-ukrán háború. A konfliktus tovább nehezítette azoknak a gyártóknak a helyzetét, amelyeknek közvetlen üzemei vagy beszállítói voltak Ukrajnában, és sokan az Oroszországra kiszabott embargók miatt nem jutnak hozzá egyes nyersanyagokhoz, például ritkafémekhez.

Szinte minden gyártónál megszűnt az árgarancia, és a hosszú szállítási idők miatt sokszor az árak sem láthatók előre.

Mindezt tetézi a technológiai átállás, a hagyományos motorok és a dízelek iránti kereslet folyamatosan csökken, annak ellenére, hogy az ilyen motor ma még mindig a legjobb választás azok számára, akik sok kilométert tesznek meg naponta vagy hetente.