Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Rengeteg horgász örülhet, fontos tilalmat oldanak fel


A jó időre tekintettel május első napjától a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. feloldja a Balatoni Horgászrend 35. pontjában foglalt, úgynevezett „csónakos tilalmat”.

A 2025. évi Balatoni Horgászrend – többek között – azt a módosítást is tartalmazta, mely szerint a nevezett „csónakos tilalmat” meghosszabbítva, május 15-ig léptette életbe. Már a módosítás kihirdetésekor is közölték, hogy ezt a hosszabbítást csak kedvezőtlen, hideg időjárás esetén kívánják tartani – írja a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közleménye alapján a hirbalaton.hu.

A süllők ívását idén is nyomon követték: március 21-én már ikrával megrakott fészkeket találtak. De a hosszú évek tapasztalatai alapján tudják, hogy az időjárás függvényében 1-3 hétig is tarthat maga az ívás, amelyet a termetesebb, idősebb példányok kezdenek, és az ivarérettséget épphogy elérő 60-70 dekás egyedek fejeznek be. Az ívás és az azt követő fészekőrzés különösen akkor nyúlhat meg, ha áprilisban jelentős visszahűlés történik.

Ilyenkor megnyúlhat a kelési idő, ez pedig növeli az esélyét, hogy a halpenész (saprolegnia) megtámadja a fészkeket.

A penészedés hatására (annak mértékének függvényében) akár teljesen megfulladhatnak az ikrák. De a süllők sokszor még az ilyen „befulladt” fészkeket is őrzik annak ellenére, hogy abból már szaporulat nem várható – ezt a víz alatti megfigyelések többször igazolták. A már-már menetrendszerű áprilisi visszahűlés idén is megérkezett, április 7-én még havazott is, ám szerencsére gyorsan visszatért a természet a tavaszi meleghez.

A helyszíni ellenőrzés során a Balaton vize 16-17 fokosnak bizonyult, a műfészkeken már nem találtak egészséges vagy friss süllőikrát, csak néhány erősen penészes fészket vettek kézbe az állami cég munkatársai. A természetes ívóhelyeken már szintén csökkenő képet fest a süllők jelenléte.

A meghozott döntés értelmében tehát

a süllő, a csuka, a balin és a sügér fajlagos tilalmának végével, május 1-jén 00:01 perctől szabad ismét csalihallal, halszelettel vagy műcsalival horgászni, akár partról, akár vízi járműből is.

Kérik a horgászokat, hogy a nevezett időpont előtt ne hagyják el vízi járműveikkel a kikötőiket, mert rendszeresen előforduló szabályszegés, hogy már április 30-án, még éjfél előtt találkozunk a vízen szabálytalan távolságban lévő, vagy akkor még tiltott eszközöket szállító csónakkal a vízen.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. idén is kiemelten felhívja a figyelmet a nagy sárga bójákkal körülvett kíméleti területekre, ahol a süllőfészkeit helyeztek ki Balatonberény, Fonyód, Tihany és Balatonvilágos előterében.

Mind a négy nevezett helyszínen 6 db hordó alakú sárga bója által határolt téglalap alakú területet van kijelölve, amiken belülre tilos behajózni, illetve tilos a horgászkészség bedobása is.

Jó hír a harcsahorgászok számára, hogy idén a négy napos hosszú hétvége miatt csak május 5-én kezdődik a harcsa tilalmi ideje, így május első négy napján bármely engedélyezett módszerrel horgászhatnak csónakból is harcsára. Szintén csak május 5-én lép életbe a ponty fajlagos tilalmi ideje, amely a korábbi évekhez hasonlóan csak a Balaton befolyóin és a Kis-Balatonon lesz érvényes, a főmederre idén is megkértük a ponty tilalmának feloldását.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük