Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái

Rács mögé került a szatmári trafikrabló


rabló

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult eljárásban elrendelte H. A. gyanúsított letartóztatását – tudatta a törvényszék.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított szeptember 2-án egy szabolcsi település szociális intézményében előzetes szóváltás után egy fa léccel többször fejen ütött egy férfit, aki szintén az intézményben lakott.

A gyanúsított szeptember 7-én – mivel nem volt cigarettája, sem pénze – elhatározta, hogy erőszakos úton szerez magának cigarettát. Magához vett egy kést, a fejére maszkot húzott, és elment a közeli dohányboltba. Oda belépve megfenyegette az eladót, majd a pult felnyíló ajtaját fel akarta nyitni, hogy bejusson a pult mögé. Az eladó azonban ezt megakadályozta úgy, hogy egy felmosónyéllel távol tartotta magától a férfit, s közben segítségért kiabált.

A segélykiáltást hallva érkezett a boltba egy másik férfi, akivel közösen lefegyverezték a gyanúsítottat, kifeszítették a kezéből a kést, és visszatartották a rendőrség kiérkezéséig.

A bíróság álláspontja szerint – mivel a gyanúsított a bűncselekményt büntetőeljárás hatálya alatt követte el – alaposan lehet tartani attól, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. A kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok csak a gyanúsított letartóztatásával biztosíthatók.

A végzés végleges.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük