Ünnepi hangulat, jókedv és közösségi összetartozás jellemezte az óév utolsó és az új év első pillanatait a Bereg szívében, Vásárosnaményban, ahol pezsgős koccintással és közös ünnepléssel búcsúztatták a 2025-ös esztendőt és köszöntötték az új évet a városlakók.
Az eseménynek a Művelődési Központ előtere adott otthont, ahol szép számban gyűltek össze mindazok, akik közösségben szerették volna megélni az évváltás különleges pillanatait. Elsőként Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere mondott ünnepi köszöntőt, aki beszédében megköszönte a városlakók egész éves összefogását, és bizakodással, reménnyel teli gondolatokkal indította útjára az új esztendőt.
Ezt követően Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a vásárosnaményiakat, hangsúlyozva a közösség erejét, a helyi értékek fontosságát, valamint azt, hogy a térség fejlődése az itt élők együttműködésén és elkötelezettségén alapul.
Az ünnepi beszédeket követően pezsgős koccintással kívántak egymásnak boldog, egészségben és sikerekben gazdag új évet a jelenlévők, majd az ünneplés a központi játszótéren folytatódott. Itt a város lakói és vendégei egy csodálatos, látványos újévi tűzijátékban gyönyörködhettek, amely méltó lezárása volt az évbúcsúztatásnak és emlékezetes kezdete az új esztendőnek. Vásárosnamény most is bebizonyította: a közös ünneplés, az összetartozás és a hagyományok tisztelete továbbra is a város egyik legnagyobb értéke.