Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Pert nyertek a megfenyegetett szabolcsi háziorvosok: ügyeletben való részvételre kötelezték volna őket


A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozó orvosokat az ügyeletben való részvételre kötelezték, a határozatokat a bíróság megsemmisítette.

Képünk illusztráció Fotó: Laufer László / Dunántúli Napló

Március utolsó napjaiban az érintett megyékben a járási tiszti főorvosok levélben figyelmeztették a háziorvosokat arra, hogy teljesítsék kötelezettségüket, és vállaljanak havonta két alkalommal délután négytől este tízig ügyeletet. Az ellenszegülőket 30 ezer forinttól 5 millió forintig terjedő bírsággal és a működési engedélyük visszavonásával fenyegették meg – írja a MedicalOnline.

A határozatokat Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei háziorvosok a Magyar Orvosi Kamara által támogatott pertársaságba szerveződve támadták meg.

A Debreceni Törvényszék július 19-én ítéletében megállapította, hogy a kereset alapos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vitatott közigazgatási határozatokat megsemmisítette, és a hivatalokat új eljárás lefolytatására kötelezte. Kimondta azt is, hogy a szerződés tartalmát – így például a díjazás kérdését, a sürgősségi ellátás feltételeit, az utazási költségtérítést, a helyettesítés rendjét – az Országos Mentőszolgálatnak és a háziorvosoknak közösen kell meghatározniuk.

Az ítélet végrehajtható, ellene fellebbezésnek nincs helye, legfeljebb a Kúriától kérhető rendkívüli jogorvoslat.

Győr-Moson-Sopron megyében még nem született döntés.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük