
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Facebook-oldalán megjelent írás szerint a „szakszervezetek a Kúriához fordulnak felülvizsgálati kérelemmel, mivel álláspontjuk szerint jelen eljárásban kizárólag az elsőfokon a Kormány által előadott jogi érvek alapján lehetett volna vizsgálni a sztrájk jogszerűségét.”
Ennek ellenére a másodfokú bíróság a jogellenességet az elsőfokú végzés meghozatalát követően bekövetkezett tény és arra alapított, új kérelmezetti érvelés alapján vizsgálta. Ezen eljárásjogi hiba orvoslására a felülvizsgálati eljárásban van lehetőség – tették hozzá.
Az ügy előzménye, hogy ma a Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 10-én tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31. napján tartott sztrájk jogellenes volt. Erről bővebben itt írtunk:
Címlapkép: Getty Images