Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Müller Cecília újabb, ezúttal 3,6 milliós „motivációs elismerést” kapott


Az országos tiszti főorvos az újabb jutalommal a koronavírus-járvány kirobbanása óta már összesen bruttó 9,6 millió forintot kapott „motivációs elismerésként” – derítette ki az rtl.hu. A Nemzeti Népegészségügyi Központ dolgozóinak az elmúlt hónapokban legfeljebb néhány százezer forint jutott.

Koronavírus – Németország

Összesen bruttó 313 millió forint értékű „extra juttatást” osztottak szét a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai között tavaly augusztus és 2022 áprilisa között – írta az rtl.hu, a szervezet közérdekű adatigénylésre adott válaszai alapján. “Motivációs elismerést” 483-an kaptak a szervezeten belül 269 millió forint értékben, azaz átlagosan fejenként körülbelül bruttó 550 ezer forint jutott mindenkinek.

Az eloszlás azonban nem volt egyenletes, Müller Cecília országos tiszti főorvosnak például bruttó 3,6 millió forintot ítéltek meg, míg a két helyettesének összesen bruttó 5,8 millió forintot. A több mint 800 embert foglalkoztató NNK-nál a többségnek be kellett érnie ennél jóval szerényebb összeggel, illetve mindenki kapott 16 853 forint értékű karácsonyi ajándékcsomagot. A motivációs juttatáson kívül azonban más címen is osztottak extra pénzeket: 69 dolgozó összesen bruttó 29,7 millió forint értékű „munkáltató által adott egyéb juttatást” kapott.

Az rtl.hu cikke felhívja a figyelmet arra: nem ez volt az első eset, hogy Müller Cecíilia és helyettesei extra juttatásokat vihettek haza, hiszen a Magyar Hang tavaly nyáron írt róla, hogy az országos tiszti főorvos a koronavírus kirobbanása, azaz 2020 márciusa és 2021 júliusa óta 6 millió forintos motivációs elismerést kapott, így az azóta megítélt 3,6 milliós extra pénzzel együtt már bruttó 9,6 millió forinttal ismerték el a munkáját a szerződésében rögzített juttatásokon felül.