Összességében megállt a használt autók árának emelkedése, sőt valamelyest csökkent az átlagár idén. Számos drága modellnél komoly engedményre kényszerülnek az eladók, miközben a tömegautóknál és az elektromosoknál homlokegyenest ellenkező folyamatok zajlanak – írja a Vezess.hu.
„Összességében trendfordulót látunk jelenleg” – állítja Szeder Attila, a Használtautó.hu értékesítési vezetője arra a több százezer apróhirdetésre alapozva kijelentését, amit idén őszig feladtak a legnagyobb hazai autós oldalon. Januártól szeptemberig minimálisan ugyan, de egy százalékkal csökkent az összes meghirdetett autó átlagára.
Ezt az egy százalékos idei csökkenést onnan érdemes nézni, hogy 2021-ben és 2022-ben együttesen 50 százaléknál is nagyobb mértékben emelkedett az évi egymillió apróhirdetést befogadó Használtauto.hu-n az eladásra kínált személyautók átlagára. Az emelkedés tehát rendkívüli és töretlen volt a 2023 előtti esztendőkben.
„A kínálat vezérli a hazai használtautó-piacot, a kereskedők ezért minden eszközt bevetnek, hogy becsábítsák magukhoz a vevőket. Újra megjelentek a kedvezményes ajánlatok és a „készletkisöprő” akciók” – mondja Szeder.
Az év első nyolc hónapját nézve 4 576 089 forint az átlagára a Használtautó.hu-n eladásra kínált összes személyautónak.
Ugyanezen az oldalon egész éves átlagárat nézve mindössze 2 789 710 forint volt ez a szám 2020-ban. A következő esztendőben ugrott a legnagyobbat az összeg, 3 989 114 forintra emelkedett 2021-ben az átlagár, és tavaly is jelentősen növekedett.
Mennyi a legnépszerűbb modellek átlagára most?
Miközben a drágább prémiumautók áraiból jellemzően vastagon lehet alkudni, a tömegek által használt Suzukik, Opelek, Fordok és Volkswagenek népszerű modelljeinél idén is emelkedett a meghirdetett járművek átlagára.
Az útjainkon legnagyobb számban használt személyautók közül a legmagasabb árfekvésű VW Passatnál látjuk a legszerényebb árváltozást, ezzel szemben a legolcsóbb Suzuki Swiftek, valamint a Ford Focusok drágulása egészen látványos idén is a Használtautó.hu átlagait nézve.
Csak hogy még látványosabb legyen a változás, a jobb szélső hasábba odaraktuk a modellek 2020-as hazai átlagárát, szintén a vezető hirdetési oldal számait használva.
2023 (átlagár, forint) | 2022 (átlagár, forint) | 2020 (átlagár, forint) | |
Opel Astra | 1 674 211 | 1 527 612 | 1 291 360 |
Volkswagen Golf | 2 894 795 | 2 447 113 | 1 618 456 |
Ford Focus | 2 593 067 | 1 928 721 | 1 568 393 |
Suzuki Swift | 1 110 150 | 884 323 | 641 154 |
Volkswagen Passat | 3 521 016 | 3 465 557 |
A piacon jelen lévő és új gazdára váró személyautók száma is alátámasztja a német prémiumokat behordó nepperek mostani nehéz pozícióját. A Használtautó.hu-n az év első nyolc hónapjában meghirdetett személyautók márkákra bontott ötös toplistáján ugyanis ott van belőlük kettő, vagyis erősen felülreprezentáltak a piacon ahhoz képest, ahol elhelyezkednek ezek a brand-ek a forgalomban lévők darabszámához képest.
Így fest idén a kínálati sorrend: Volkswagen, Opel, Ford, BMW és Mercedes-Benz.
Mi várható az elkövetkező fél évben?
Visszatérve a használtautó-piac egészére, komolyabb változást nem remélnek az általunk megkeresett szakértők. „Az év végéhez közeledve a stagnálás, illetve egy kisebb visszaesés a legvalószínűbb ebben a szegmensben. A kereslet felfutását akadályozó korlátok ugyanis egyelőre továbbra is érvényesülnek. Kínálati oldalon az látszik, hogy Európában nem számottevő az autópiac visszaesése, így az árak nem csökkentek, miközben a forint árfolyama kiszámíthatatlanná vált. Így a korábban importból forgalmazó autókereskedők is nagyobb arányban szerzik be hazai forrásból az autókat.
A következő félévben jelentős változás az átlagárakban nem várható, év végére az éves inflációtól elmaradó árváltozásra számítunk. Kínálati piacot látunk ezekben a hónapokban, akárcsak az ingatlanpiacon” – mondja Halász Bertalan, a JóAutók.hu ügyvezetője.