Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Mennyiből él az átlagmagyar? – friss számok érkeznek


Fotó: 24.hu

A jövő héten érkeznek a foglalkoztatottság és munkanélküliség június-augusztusi adatai, valamint a január-júliusi kereseti adatok, megjelenik a kormányzati szektor második negyedévre vonatkozó egyenlege és a júliusi külkereskedelmi termékforgalom második becslése is.

Kedden közli a KSH a foglalkoztatottság és munkanélküliség június-augusztusi adatait. A hivatal korábbi közlése alapján a május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 439 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,1 százalék volt. Ugyanezen időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 224 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,8 százalék volt.

Szerdán publikálja a KSH a január-júliusi kereseti adatokat. Júniusban a bruttó átlagkereset 421 700 forint volt, 15,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A kiugró növekedés jelentős részben az egészségügyi dolgozóknak kiosztott 500 ezer forintos egyszeri rendkívüli juttatással volt összefüggésben. Január-júniusban a bruttó átlagkereset 395 ezer, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 600 forint volt, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Szintén szerdán jelennek meg az augusztusi ipari termelői árak. Júliusban az ipari termelői árak összességében 3,4 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon – egyebek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában – továbbra is érezhető volt.

A KSH csütörtökön teszi közzé a kormányzati szektor második negyedévre vonatkozó egyenlegét. A hivatal július 1-jei közlése alapján az előzetes adatok szerint 180 milliárd forint, a GDP (bruttó hazai termék) 1,5 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 309 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,6 százalékponttal romlott. Az egyenleg változása a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedéséből adódott.

Pénteken közli a júliusi külkereskedelmi termékforgalom második becslését a KSH. Az első becslés szerint júliusban az export euróban számított értéke 5,6, az importé 7,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A kivitel értéke 8 milliárd 509 millió eurót (2976 milliárd forintot), a behozatalé 8 milliárd 247 millió eurót (2880 milliárd forintot) tett ki. A termék-külkereskedelmi többlet 262 millió euró (96 milliárd forint) volt. A kivitel 77, a behozatal 71 százalékát az EU 27 tagállamaival bonyolította le Magyarország – írta az MTI.