Közzétette - Kategória - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei

Megyénk útjai mellől 20 tonna szemetet kellett összeszedni

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaszi hulladékgyűjtési kampánya során április 12. és 16. között a társaság mérnökségei az országos közutak menti illegális szemét összegyűjtésére fókuszáltak. A kedvezőtlen időjárási körülmények mellett is néhány nap alatt 3 200 köbméternyi, 650 tonnányi hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyre a szakemberek.

A közútkezelő 94 mérnöksége közel 1500 helyszínen, egymástól eltérő útszakaszon, csomópontban és pihenőhelyen szedték a szemetet. A mentesített szakaszok felét (53%) mellékutak tették ki, a harmadát (36%) a főúthálózat jelentette, a fennmaradó rész (11%) pedig gyorsforgalmi út volt. A mérnökségi brigádok teljes munkaidőben végezték az elszórt és jogellenesen elhelyezett hulladék eltakarítását, a munkából a közfoglalkoztatási programban résztvevők is kivették a részüket. A legtöbb hulladékot egyébként Pest, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos útjai mellőli területéről gyűjtötték össze. Általánosságban elmondható, hogy valamennyi szakaszon jellemző volt a közlekedők által, az utazásuk során elszórt hulladék jelenléte: PET palack, fém italos doboz, cigarettás doboz, autózás közben fogyasztható élelmiszerek csomagolása.