Közzétette - Kategória - Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Magyarországon egyedülálló beruházás kezdődött a Nyíregyházi Állatparkban


Elkezdődött a Jégkorszak Interaktív Állatbemutató kialakítása a Nyíregyházi Állatparkban. Magyarországon eddig még egy vidéki állatkertben sem volt ekkora volumenű beruházás. Az állatpark igazgatója úgy nyilatkozott, az új attrakció megépítése után akár a 800 ezret is elérheti majd a látogatók száma.

Már elkezdték lebontani a jegesmedvék és pingvinek egykori kifutóját a Nyíregyházi Állatparkban, egy teljesen új épületben kapnak helyet a jövőben az állatok. Korábban beszámoltunk róla, hogy kormányzati támogatást kapott az állatkert új attrakciójának az építése, a jó hírt dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere jelentette be.

„A kormányhatározat megjelent arról, hogy a Jégkorszak projektünket további 3,2 milliárd forinttal támogatja a kormány, így már semmi akadálya nincs a támogatásnak köszönhetően, hogy a Jégkorszak első ütemét, ami 6,3 milliárd forintos nagy beruházás, el tudjuk indítani és ezzel a nagyon attraktív állatkertünkben egy olyan attrakció építése induljon meg, ami Európában egyedülálló és azt gondolom, hogy csak ezért sokan el fognak jönni hozzánk az állatkertbe és Nyíregyházára” – nyilatkozta a polgármester.

Monumentális jégcsarnok

Az ötlet még 2015-ben jött, Magyarországon a vidéki állatkertben ekkora beruházás még nem volt. Az alapépület, vagyis a központi csarnok építése az első üteme a beruházásnak. A látványterveken is látszik, hogy lesz egy monumentális jégcsarnok, de az egész épületet áthatja majd a sarkkörök hangulata, a hideg és a jégvilág imitációja. Az állatpark igazgatója szerint, ahogy a vendég belép majd ebbe az új épületbe, rögtön úgy érzi majd magát, mintha a sarkkörökön járna, de több érzékszervére is hatnak majd.

„A látogató beléphet egy úgynevezett klímakamrába, ahol esik a hó, ahol süvít a sarki szél és ahol megnézheti, hogy az eszkimók hogyan éltek, diorámák keretében bemutatjuk, hogy miként élnek még ma is az eszkimók. Természetesen adunk pokrócot a vendégeknek, nehogy megfázzanak. Visszamegyünk első körben húszezer évet az utolsó jégkorszakig, élethű figurákkal bemutatjuk a jégkorszakban élt állatokat, például a mamutot, a gyapjas orrszarvút, a barlangi medvét, majd az utazásunk során, ami egy különleges séta lesz, eljutunk a ma élő sarkvidéki állatokhoz és ennek az első ütemnek a központi bemutatója a három részből álló, nagy jegesmedve-bemutató, amibe vízesések, víz alatt látható medencék, különleges építmények lesznek, ami a jegesmedvék tenyésztését szolgálja” – közölte Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója.

Itt lesz még fóka- és pingvinbemutató is, majd eljutnak a vendégek egy különleges terembe, ahol a Jeges-tenger mélyén találják magukat, jeges-tengeri halakkal körülvéve.

Emblematikus épület

„Én úgy gondolom, hogy ha ez megépül, nemcsak Nyíregyházának, nemcsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének, hanem az egész országnak emblematikus épületévé válhat a Jégkorszak Interaktív Állatbemutató. Európai szintű és európai hírű vonzerő lesz, én nagyon remélem, hogy több százezerrel megdobja majd a látogatói számot és elérjük a 800 ezres vendéglétszámot is, ami nagyon sokat jelentene Nyíregyháza számára és Nyíregyháza turizmusából élők számára” – tette hozzá az igazgató.

A tervek szerint másfél év alatt készül el a többlépcsős beruházás első üteme az állatparkban. A különleges bemutatók mellett egy hatalmas kiszolgálóegység is épül, éttermekkel és különböző szolgáltatásokkal.

/www.nyiregyhaza.hu/