Már készülnek az élelmiszerkereskedők a következő hónaptól szeptember végéig kötelező akciózásokra, amely a kormányrendelet szerint több változást hoz a vásárlásokban. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség tájékoztatása alapján összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat – írja a Napi.hu.

Fotó: Móricz Sabján Simon / Világgazdaság
Azokat az üzletben, bevásárlóközpontban, vagy online működő vállalkozásokat kötelezik az alaptermékeket érintő árengedményekre, amelyek fő tevékenységi köre a TEÁOR 4711 szerinti élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem és a 2021. évi nettó árbevételük meghaladta az egymilliárd forintot. A rendelet négy hónapja alatt a kereskedőknek folyamatosan, heti termékváltással kell kötelező árakciókat szervezni úgy, hogy az akciós időszakoknak megszakítás nélkül szükséges egymást követniük.
A fő szabály szerint az aktuális akciók időtartama csütörtökönként 0 órától a következő hét szerda 24 óráig lesz érvényes, de a boltos dönthet úgy is, hogy az egybefüggően legalább 168 órára meghirdetett kedvezményes fogyasztói ár másik napon lép érvénybe. Nem lehet ellenőrzés nélkül meghirdetni az akciókat: azok az üzletek, amelyek egy-egy termék esetén a saját ritmusukhoz jobban igazodó, más időszakot választanak az árkedvezményre, az akció kezdete előtt két nappal be kell jelentsék azt a kereskedelemért felelős miniszternek.
A hetente kötelezően váltakozó akciókat a rendelet húsz termékkategóriában írja elő, amelyekből egy-egy árucikket kell kiválasszanak a kereskedők abból a választékból, amelyben legalább ötféle különböző terméket forgalmaznak. Az akciózásra kijelölt alapkategóriákból mindig csak egy terméket kell kötelező kedvezménnyel kínáljanak, így például nem lesz arról szó, hogy a boltban található összes tésztaféle vagy joghurt olcsóbban lesz kapható az aktuális héten, hanem ezek közül csupán egyet kell kisebb áron kínálni a vásárlóknak.Az akciós ár attól függ majd, hogy a kereskedőnél a heti kedvezményes időszakot megelőző 30 napban mekkora volt az adott árucikk legalacsonyabb fogyasztói ára, és annak 10 százalékkal olcsóbb verzióját kell alkalmazni a kiválasztott terméknél. Ebbe nem számít bele az a korábban alkalmazott alacsonyabb fogyasztói ár, amelyet olyan termékeknél hirdettek meg, amelyeknek az értékesítés időpontjában már közel volt a minőségmegőrzési, vagy fogyaszthatósági idejének lejárata, vagy erre a leárazásra a lejárat előtt nem több, mint 72 órával került sor.
A fogyasztóvédelmi hatóság is a kötelező akciózással érintett üzletek sarkára lép: júniustól szeptember végéig a vásárlók érdekében a hatóság emberei folyamatosan ellenőrzik majd az árakciózás szabályosságát. Ha a trükköző boltos jogszabályt sért, a naponta többször is kiszabható bírság termékenként akár több tízmillió forintra is rúghat, sőt, a büntetés szigorúbb esetben legalább egy nap, legfeljebb fél év üzletbezárás is lehet.
További részletek a Napi.hu cikkében olvashtó.