Továbbra is kitart a délies áramlás, de ezzel együtt szárazabb levegő is érkezik fölénk, így újra csökken a csapadékhajlam. A következő napokban (továbbra is) 5-10 fokkal a sokéves átlag feletti értékeket mérhetünk.
Vasárnap elszórtan számíthatunk csapadékra, emiatt többfelé párás és ködös reggelre ébredhetünk. A délkeleti, déli szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Reggelre 2 és 8 fok közé süllyed a levegő hőmérséklete. Az ország nagy részén reggel lassan javulni kezdenek a látási viszonyok, ezt követően gyengén vagy közepesen felhős időre van kilátás némi napsütéssel. Főleg az Északi-középhegység egyes részein tartósabban zárt maradhat a felhőtakaró. A borult, ködös tájakon szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat, másutt nem valószínű csapadék. A déli, délkeleti szelet főleg a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között várható, a tartósan ködös és borult vidékeken ennél valamivel hidegebb lehet.
Hétfő: napos hétkezdés
A ködfoltok megszűnését követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható.
Kedd: semmi változás
A ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napsütéssel. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi, északnyugati szél több helyütt megélénkül, néhol időnként megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 1 és 8, a csúcsérték 12 és 18 fok között várható.