Közzétette - Kategória - Megyei- és térségi programajánló

Levelek a miniszterelnöktől – kiállítás a Kállay Gyűjteményben


A magyar kultúra napja és Kállay Miklós m. kir. miniszterelnök születésének 135. évfordulója alkalmából,  „Levelek a miniszterelnöktől” címmel nyílik kamarakiállítás január 21-én a Kállay Gyűjteményben. A tárlat február 4-ig látogatható.

Az egykori kormányfő a második világháború után emigrációban élt: 1953-ig Olaszországban, Capri szigetén, majd Rómában, innen pedig az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Az emigráció aktív tagjaként dolgozott, cikkeket írt, beszédeket tartott és dél-amerikai előadói körutat tett. Kállay Miklós olaszországi és amerikai évei alatt is folyamatos levelezésben állt számos volt „kollégájával”, ismerősével: vagy ők keresték fel Kállayt levélben, de személyesen is, vagy a volt miniszterelnök vette fel velük a kapcsolatot. Kiterjedt levelezésének hála, olaszországi éveiben sem maradt információ nélkül, ami a nyugati – elsősorban amerikai magyar emigráció életét illeti. Az emigrációs időszakban született levelei a magyar nyelvi kultúra őrzői is egyben.