Közzétette - Kategória - Beregi és magyar népszokások, Jeles napok

Kodály Zoltán születés napja


Kodály Zoltán születés napja

Kodály Zoltán, a magyar zeneszerzés, népzenekutatás, zenepedagógia és művelődés történetének kiemelkedő jelentőségű alakja. A világhírű zenepedagógus ének és zenetanítási módszerét a mai napig alkalmazzák a világ számos pontján.

Kecskeméten született 1882. december 16-án. A galántai gyermekévek és a nagyszombati érseki főgimnáziumban töltött diákévek alatt hangszeres tanulmányait is korán megkezdte. Első szerzeményeit az 1890-es évek végén komponálta. 1897-ben alkotott d-moll nyitányát a következő év elején az iskola zenekara mutatta be. 1900 szeptemberében érkezett Budapestre, ahol párhuzamosan végezte egyetemi tanulmányait. A Zeneakadémián Hans Koessler növendékeként zeneszerzést tanult, a Pázmány Péter Tudományegyetemnek pedig magyar-német szakos hallgatója volt. Magyar-német tanári oklevelét 1905-ben vette át, egy évvel később pedig bölcsészdoktori címet szerzett. A magyar népdal strófaszerkezete címmel írta disszertációját, később egyre elmélyültebben foglalkoztatta a népzene. Szeged környékén, Mátyusföldön, a következő évben pedig a Felvidéken gyűjtött népdalokat. A munka során találkozott Bartók Bélával, akivel közösen kiadták a Húsz magyar népdalt.
Ezeknek az utazásoknak életre szóló jelentőségű eredménye lett a sok ezer dallam, amelyeknek művészi feldolgozásából később remekművek születtek. A Háry Jánosban és a Székelyfonóban a magyar népdalkincs színe-java szólal meg a színpadon. A Psalmus Hungaricus és a Budavári Te Deum a magyar történelem századait idézi fel. A Galántai táncok és a Marosszéki táncok a magyar falvak hangszeres muzsikáját nemesíti szimfonikus zenévé.

A Fölszállott a páva énekkari és zenekari változatban hirdeti a zeneköltő szabadságszeretetét. Gyermek-, női-, férfi- és vegyeskari műveiben a népdal és a magyar költők szava szárnyal megújult erővel. Alapvetően történeti aspektusból vizsgálta a népzenét, vagyis a gyűjtött anyagban történeti stílusokat különített el egymástól. Kodály a 30-as évek elején a budapesti Tudományegyetemen zeneelméletet és zenefolklorisztikát tanított.

04_kotta 1954- ben, kezdeményezésére a Magyar Rádió elindította Édes anyanyelvünk című műsorát. Tiltakozott az ország első ének-zenei általános iskolájának és gimnáziumának bezárása ellen, de takarékossági okokra hivatkozva mégis megszüntették a békéstarhosi intézményt. 1957-ben a Honvéd Művészegyüttes Énekkarának fennmaradásáért kardoskodott. Ugyanabban az évben harmadszor is átvehette a Kossuth-díjat. Yehudi Menuhin hegedűverseny megírására kérte fel a mestert.A zeneszerzői és kultúrpolitikai tevékenység Kodály számára egész életében egyet jelentett: tudatosan vállalt misszió a magyar népdal legősibb rétegeit feltárására, a magyar zene helyének kijelölése az európai kultúrában. Minden közéleti súlyát latba vetette, egy életen át fáradhatatlanul harcolt az ifjúság zenei neveléséért, hogy „minden iskolás gyermek tanuljon énekelni és az énektanulás keretein belül hangjegyeket olvasni”.
 adventinaptar-2 Kodály a zenepedagógia, a nemzetnevelés és a zeneoktatás, ennek részeként a kórusmozgalom és zenepedagógiai megújításának úttörője, nemzetközileg elismert újítója lett. Kodály – módszer néven világhírűvé lett legnagyobb hatású koncepciója mindmáig az életmű elemének bizonyult. Élete utolsó évtizedében ugyanolyan frissességgel dolgozott, mint ifjú korában. Hihetetlen energiával tevékenykedett 1967. március 6-án bekövetkezett haláláig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük