Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Kirúgta a közmédia a feltehetően 13 bordélyházat működtető strici alkalmazottját


Amint arról mi is beszámoltunk, köztévé Kékfény című műsorának egyik riportere az a férfi, akit országos bordélyhálózat fenntartásával gyanúsít a rendőrség.

,,A hivatkozott hírekben nevezett személy – korábban a Kékfény című műsor riportere – már nem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alkalmazottja” – felelte a Mandinernek a közmédia arra a kérdésre, hogy továbbra is az alkalmazásukban áll-e a bordélyházak üzemeltetésével vádolt férfi.

A lap azon kérdésére, hogy az MTVA indít-e belső vizsgálatot, amely megállapítja, hogy a férfi törvénysértő tevékenysége, illetve az ennek révén esetlegesen vele kapcsolatba kerülő bűnözői csoportokkal való viszonya befolyásolta-e bűnügyi riporteri munkáját, az MTVA a következő választ adta:

Az érintett személy tevékenységével kapcsolatban a munkahelyi vezetője a hírről való tudomásszerzést követően azonnali tájékoztatást kért a műsor készítőitől. A Kékfény szerkesztőjének, illetve felelős szerkesztőjének tájékoztatása szerint az eljárás alá vont személy riporteri munkáját semmilyen irányban nem érte befolyás: befolyásolás sem részéről, sem pedig más részéről az ő irányába nem történt.

Péntek reggel látott napvilágot a rendőrség azon közleménye, miszerint egy összehangolt rendőri intézkedés során Budapesten fogták el azt a 44 éves férfit, aki készpénzért prostituáltaknak biztosított bérelt ingatlanokat szexmunkára.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. B. 44 éves pétervásárai lakossal szemben.

A gyanúsítottról időközben derült ki, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy időben az MTVA bűnügyi riportereként is dolgozott a Kékfény című műsorban.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük