40 eve varos vasarosnameny
Kigyulladt egy csirkenevelő-telep kétezer négyzetméteres csarnoka Ibrányban

© Fotó: katasztrófavédelem

Ibrány – Kigyulladt egy csirkenevelő-telep kétezer négyzetméteres csarnoka kedden Ibrányban, az oltáshoz a környék összes tűzoltóját, a legmagasabb, ötös fokozat szerint riasztották – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.Dóka Imre főhadnagy elmondta, hogy a teljes terjedelmében égő épületben nem voltak állatok, de a tűz veszélyeztette a telep másik három csarnokát is, a lángok továbbterjedését azonban sikerült megakadályozni.

Az épületből a tűzoltók egy hegesztőgázpalackot hoztak ki, megakadályozva annak felrobbanását.

A tűz elfojtásán az ibrányi, a nyíregyházi, a nagykállói, a kisvárdai, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a sátoraljaújhelyi tűzoltók dolgoznak. Az oltási munkálatok irányítását a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság műveleti szolgálata végzi a helyszínen.

A szóvivő hozzátette: a csarnok szigetelésének égése miatt az igazgatóság laboratóriumának szakemberei méréseket végeznek a Nyíregyházához közeli kisváros területén, de eddig veszélyes légszennyezettséget a műszerek nem mutattak ki.

Dóka Imre megjegyezte, hogy az elsődleges információk szerint a tűzben senki sem sérült meg.

– MTI –

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Vélemény, hozzászólás?