Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Kiadták a figyelmeztetést: Ismét megszaporodhatnak a varjútámadások Magyarországon


Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.

Képünk illusztráció Fotó: Blikk.hu Grafika Séra Tamás

A varjúszülők ebben az időszakban a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes, talajra kerülő fiókáikat védelmezik – írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Ennél a rövid ideig tartó, természetes és kiszámítható viselkedésnél jóval ijesztőbb és veszélyesebb eseteket okozhatnak a lakosság által otthon, illegálisan felnevelt, majd elengedett vagy elszabaduló varjúfélék, elsősorban szintén a vetési varjak fiókái. Európában alig él olyan madár, amely támadásával közvetlen sérülést okozhat, így a varjútámadás is inkább csak közvetve okozhat balesetet. Ilyen, amikor a megijedő ember például leesik a fáról, vagy lelép az úttestről egy felé közeledő ellenséges madár miatt.

TÁMADÓ MADARAK ESETÉBEN IS HASONLÓAN KELL ELJÁRNI, MINT A TÁMADÓ KUTYÁKNÁL: NEM SZABAD ELFUTNI, HANEM SZEMBE KELL FORDULNI AZ ÁLLATTAL, ÉS KITÁRT KAROKKAL ÉRZÉKELTETNI A MÉRETBELI KÜLÖNBSÉGET, VALAMINT ÉRDEMES HANGOSAN RÁ IS KIÁLTANI. RÁMENŐSEBB MADARAK ESETÉN VÉDEKEZÉSRE LEHET HASZNÁLNI KÉZBEN LÉVŐ KÖNNYŰ TÁSKÁT VAGY SZATYROT, KABÁTOT.

Segíthet másokon, ha a rossz helyre, például középület bejárata elé vagy a járda mellé tévedt varjúfiókákat a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük, hiszen a kicsinyeiket védő szülők ilyenkor akár egy teljes útrészt is megközelíthetetlenné tehetnek.

HA BÁRKI A FIÓKÁKNAK SEGÍT, FEL KELL RÁ KÉSZÜLNIE, HOGY AZ IZGATOTT SZÜLŐK BIZTOSAN KÖVETNI FOGJÁK, AZONBAN AZ ADDIG MEGKÖZELÍTHETETLEN ÉPÜLET ÉS JÁRDA ÚJRA HASZNÁLHATÓVÁ VÁLIK.

Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól érdemes tartani, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelíti valaki a családot, a felnőtt madarak a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmas támadást tudnak mérni az emberre. Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat vagy a fészküket mindenképp érdemes elkerülni.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük