Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Kevesebb és drágább méz kerül idén a boltok polcaira


Fotó: hazipatika.com

Soha ilyen rossz szezonjuk nem volt még a méhészeknek – idén szinte az ország összes területén elmaradt a virágzás. Már a repce és az akác is jelezte, hogy baj lesz, mivel mindegyikből kevés volt. A boltokba így a korábbinál kevesebb és várhatóan drágább méz kerül majd.

„Ugyanúgy, mint az országban máshol is, katasztrofális.” – ezt mondja egy nógrádsipeki méhész, aki szerint már tavasszal látszott, hogy nem az idei lesz a méhek és a méztermelők legjobbja.

„Tavasszal nagyon szárazság volt itt Nógrád megyében, és ezáltal a repce nagyon pocsékul, nagyon gyengén mézelt. Utána jött az akác, amin körülbelül az egyharmada volt a megszokott mennyiségnek.” – fejtette ki Híradónknak Jeszenszki Szabolcs, méhész.

Nógrád megyében a méhészek szerint 50 éve nem volt olyan gyenge év, mint az idei.

„Az akácot érintette nagyrészt, amit a méhésznek a munkájánaka nagy részét és a munkájának a gyümölcsét érinti. Itt egy húsz kilogrammos átlag helyett csak tíz kilogrammot pergettünk. Aztán következett a napraforgó, amibe próbáltuk a bizodalmunkat vetni, és sajnos ott is egy olyan tíz kilogrammos átlag lett.” – vélekedett Lehoczki Dávid, méhész, őstermelő.

A méhészek azt mondták, hogy a termelők nem fognak sokat emelni az árakon, de a magas felvásárlási ár arra utal, hogy a boltokban emelkedik majd az ára.


A méhészek azt mondták, hogy sokan nem értékesítik idén nagy tételben a mézet, hanem megpróbálják azt piacokon eladni. Így viszont várhatóan a boltokba kevés hazai kerül, helyet adva a kevésbé jó minőségű külföldi méznek.

atv.hu

Ajánlom