A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint kevéssé köztudott, hogy kétszer annyi műtét marad el szakdolgozói, mint orvoshiány miatt – hangzott el az ATV Híradójában.

KOSZTICSÁK SZILÁRD / 24.HU
Betegek most nem jöhetnek, de munkára jelentkező műtőssegédek előtt nyitva áll az érdi Romics Egészségügyi Intézmény ajtaja. A szakrendelő főigazgatója az intézmény közösségi oldalán a nyilvánosságtól kért segítséget. A bejegyzésben úgy fogalmazott, hogy „nagy bajban vagyunk, egyetlen műtőssegédünk beadta a felmondását, nélküle pedig a szemészeti műtéteken kívül más beavatkozást nem tudunk elvégezni”.
Az ATV Híradó stábjának több páciens is megszólalt, egyikük elmondta, hogy ő legalább 40 éve jár az sztk-ba, és maximálisan elégedett az ott dolgozókkal.
A munkaerőhiány kapcsán megszólalt Érd alpolgármestere is. Tetlák Örs elmondta, a rendelő rendszeresen versenyez a szakdolgozókért. Szerinte az sem ritka, hogy egy másik intézmény ráígér az illető fizetésére és elmegy. „Ahogy utánanéztem, erre az álláshirdetésre körülbelül 20-an jelentkeztek, így várhatóan minél hamarabb be fogjuk tölteni a helyet” – tette hozzá.
Nemcsak szakképesítés, hanem jó fizikai erőnlét is kell a műtőssegédi munkához. Betegeket mozgatnak, előkészítik a műtéti vegyszereket, sterilizálnak. Kezdőként nettó 200 ezer forint körül keresnek, ez a garantált bérminimumnak megfelelő összeg – hangzott el az ATV Híradójában. Azonban több kórház még ennyit sem hajlandó fizetni nekik, ezért a dolgozók is kész tények elé állíthatják a menedzsmentet.
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott,
„ha nincsen, vagy szabadságról sem tudnak visszahívni senkit, akkor egyszerűen bezárják azt a műtőt. Erre több esetben jellemzően sor is kerül, nemcsak az orvoshiány, hanem a nővérhiány miatt is”,
majd hozzáette: körülbelül kétszer annyi esetben maradnak el műtétek a szakdolgozói, mint orvoshiány miatt.
Egy megkérdezett egészségügyi szakértő szerint attól nem lesz több szakdolgozó, ha nyártól tovább központosítják a rendszert. Kunetz Zsombor feltette a kérdést, hogy „honnan is lenne több műtőssegéd?”, majd úgy folytatta, „hirtelen a szülésznők műtőssegédeket fognak szülni?”.
„Amennyiben nem fizetik meg ezeket a státuszokat, ezeket az állásokat, akkor nem lesz, aki erre jelentkezik, még akkor sem, hogyha ezrével képzik ki őket”
– mondta a szakember, aki elismerésre méltónak tartja, hogy az érdi intézményvezető nem titkolta a problémát. Szerinte, ha állami kórházban fordult volna elő hasonló eset, akkor a nyilvánosság csak arról értesülne, hogy elmaradnak bizonyos műtétek.