Nem először fordul elő, de még mindig érthetetlen a jelenség, aminek az okait a beszállító is csak megtippelni tudja.

Kéken foszforeszkált a nagyáruházláncnál vásárolt csirke, amit egy Budakeszin élő férfi észlelt. Állítja: a hűtőben egy napig tárolt csirkefarhát még becsomagolt állapotban, fogyasztás előtt és (elméletileg) friss állapotban produkált fényjelenséget, miközben kellemetlen szaggal árasztotta el a lakást – írja a
SzeretlekMagyarország.hu.
„Eleinte épp olyan minőségű húsnak tűnt, mint amilyet az áruházláncnál venni szoktam. Amikor viszont a következő nap elkészítettem volna, éreztem, hogy rettenetes bűz járja át a konyhát. Először a forrását sem tudtam megállapítani, majd a farhátat megszagolva derült ki, hogy abból árad” – meséli a 29 éves Dávid, akinek ekkor tűnt fel egy még meglepőbb jelenség:
„A hús kéken foszforeszkált még felkapcsolt villany mellett is. Olyan hihetetlen volt számomra, hogy gyorsan lefotóztam, mielőtt kidobtam”– mondja a férfi, aki megörökítette a termék lejárati dátumát is.
Hasonló esetekről már korábban is születtek beszámolók. A jelenség pontos oka viszont a mai napig rejtély – sőt akár az egyes esetekben is eltérő lehet. Elképzelhető, hogy baktériumok szaporodnak el ilyenkor, de a szárnyasok gyors csontnövekedése is kiválthatja a sci-fibe illő látványt.
Mivel Dávid még aznap megszabadult a csirkétől, nem volt módunk azt laboratóriumba küldeni. Ezért a jól ismert, országszerte működő nagyáruházláncot kérdezte a SzeretlekMagyarország.hu
- Vajon a hús beszállítójától, azaz külső cégtől eredhet a probléma?
- Milyen intézkedéseket hoznak, hogy a hasonló helyzetektől megkíméljék a fogyasztókat?
- És nem utolsósorban: hogy történhet meg az ilyesmi egyáltalán?
Az érintett áruházláncminőségbiztosítási és EHS igazgatója azonnal reagált, a gyártó partnercéget is bevonva a több hétig zajló vizsgálatba, hogy szakmailag kielégítő válasz születhessen.
A gyártó cég hangsúlyozta: hasonló esettel eddig nem találkoztak, ezért gyakorlati tapasztalatuk ezzel kapcsolatban nincsen. A mezőgazdasági állatorvosi területen dolgozó kollégákkal többször is egyeztettek, majd az alábbiakat válaszolták:
Szerintük foszforeszkálás – pontosabban fluoreszcencia – alakulhat ki, ha valamely Pseudomonas baktériumfajjal szennyeződik a hús, ami a konyhai előkészítés, feldolgozás, helytelen tárolás során bárhol megtörténhet.
A Pseudomonas baktérium megtalálható bárhol a környezetünkben, különösen a nedves közegben, földön, konyhában stb. Ezek a baktériumok olyan pigmenteket termelnek, amelyek sötétben foszforeszkálnak, tehát nem szükséges az UV-fénnyel történő gerjesztésük.
Más esetben az állatok gyors csontnövekedése lehet az ok – ám hogy miért növekedhetnek ilyen ütemben, arra a gyártó már nem tért ki. Ilyenkor foszforvegyületek épülnek a szárnyas csontjaiba, ez indíthat be valamilyen kémiai folyamatot, ami kék fénnyel jár.
A gyártó cég kiemelte, ők a hatóság által jóváhagyott vízvizsgálat-tervvel rendelkeznek, ami tartalmazza a Pseudomonasra is vonatkozó vizsgálatot is. Eddig egyetlen esetben sem fordult elő, hogy Pseudomonas-szennyeződést találtak volna a vizükben
Hozzátették: ahogyan eddig is, a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek majd a termékeik minőségére. Folyamatosan ellenőrzik a gyártás és csomagolás folyamatait, hogy a problémákat kiszűrjék és előfordulásuk esetén orvosolják.
Ha baktérium miatt világít, abból már többmillió van a húsban
További részleteket a SzeretlekMagyarország.hu. oldalon olvashatnak.