Mint ismeretes, a fényképen beküldött vagy cédulán bevallott mérőóraállás-jelentést rövid időn belül kivezeti az MVM, és újra a személyes mérőóra-leolvasási rendszert lépteti életbe. A zrt. a régi-új szisztémához a lakosság körültekintő és óvatos közreműködését kéri.

OwenPrice / Getty Images Hungary
VISSZATÉR A SZEMÉLYESEN TÖRTÉNŐ MÉRŐÓRA-LEOLVASÁS RENDJE,
melynek során az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. megbízásából, és az általa kiadott arcképes igazolvánnyal a DL Kft. leolvasó alkalmazottjai ezentúl maguk rögzítik majd a fogyasztók mérőóra állását. Ez azt feltételezi, hogy
A DL KFT. MUNKATÁRSAINAK BEBOCSÁTÁST KELL NYERNIÜK AZ ÜGYFELEK OTTHONÁBA,
hogy hozzáférjenek a leolvasandó értékekhez. A cég arra kéri az ügyfeleket, tegyék számukra lehetővé a mérőórák személyes megtekintését, ha az első, erre az eseményre megjelölt időpontban nem is járnak sikerrel, akkor a második alkalom során.
A vállalat ugyanakkor felhívja a lakosság figyelmét arra is, hogy
A GÁZMÉRŐK LEOLVASÁSÁVAL MEGBÍZOTT ALKALMAZOTTAK JOGOSULTSÁGÁRÓL, SAJÁT BIZTONSÁGUK ÉRDEKÉBEN, MINDEN ESETBEN GYŐZŐDJENEK MEG.
„A leolvasást végző munkatársak személyéről, jogosultságáról a fényképes igazolványon található központi telefonszámon lehet meggyőződni” – áll a Világgazdaság által kiadott tájékoztatóban.