Kedden újra nedvesebb légtömegek érkeznek fölénk, így a napos időszakok mellett észak-északnyugat felől a megnövekvő felhőzetből többfelé számíthatunk gyorsan vonuló záporokra, hózáporokra. Délután észak felől már csökkenni kezd a felhőzet és egyre többfelé süt ki a nap. Az északi, északnyugati szelet sok helyen élénk, erős széllökések kísérik majd. Hajnalra még többfelé fagypont alá csökken a hőmérséklet, -6 és +3 fok közötti minimukora van kilátás, míg délután 8-13 fokot mutathatnak a hőmérők – tájékoztatott az Időkép.

Fotó: 123rf.com
Szerdán a Dunántúlon és a középső országrészben számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol gyakrabban zavarhatják gomolyfelhők a napsütést. Egy-egy zápor legfeljebb délkeleten és a nyugati határszélen fordulhat elő. Az ország nagy részén élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. Reggel még többfelé fagyhat, napközben pedig 10 és 15 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtökön borongósabb időre ébredhetünk, a megnövekvő felhőkből ismét többfelé kialakulhatnak futó záporok. Folytatódik a szeles időjárás, az északi-északnyugati légmozgást erős, olykor viharos lökések kísérhetik. A legmelegebb órákban 9-16 fok várható.
Pénteken keleten több, nyugaton kevesebb felhőre készülhetünk, viszont csak elszórtan, elsősorban a keleti országrészben fordulhat elő kisebb csapadék. A szeles időben 13 és 20 fok között alakulhatnak a maximumok. Hétvégén tovább melegszik az idő, szombaton 15 és 20, vasárnap 18 és 23 fok közötti csúcshőmérsékletekre van kilátás.