Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Vezér cikkek

Hogyan alakult tavaly Bereg ingatlanpiaca, és mi várható idén?


Fotó: pixabay

Néhány hete kezdődött el a 2021-es év, így már megfelelő adat áll rendelkezésre, hogy összegezzük a tavalyi év ingatlanárainak jellemzőit térségünkben, illetve megpróbáljuk előre vetíteni mik fogják meghatározni az idei ingatlanpiaci kereteket.

Mennyiért lehetett házat vásárolni tavaly Beregen?

A 2020-as évet magunk mögött hagytuk, így a legfrissebb adatoknak köszönhetően visszatekinthetünk a tavalyi év ingatlanáraira térségünkben. Az Ingatlannet.hu statisztikái alapján készítettük az alábbi kimutatást, mely tartalmazza az átlagos négyzetméter árakat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye néhány kiemelt településein.

A mögöttünk álló évben Tiszavasvárin átlagosan 86 ezer Ft/nm árban árultak családi házakat, ami azt jelenti, hogy egy 100 négyzetméteres ingatlant 8,6 millió forintért tudtunk tavaly megvásárolni. Nyírbátoron már magasabb áron kerültek eladásra a házak, ugyanis ott 138 ezer forintos négyzetméterár volt az átlagos. Ez esetben körülbelül 13,8 millió forintba került egy 100 nm-es ingatlan. Mátészalkán hasonló ingatlanárakkal lehetett 2020-ban találkozni, hiszen átlagosan 143 ezer forintot kellett fizetni a házak négyzetméteréért, így a már példának hozott lakásméretet alapul véve azt 14,3 millió forintért lehetett megvásárolni.

Újfehértón már jelentősen magasabban árulták a családi házakat, ami azt jelenti, hogy négyzetméterük 169 ezer forintba került, vagyis 100 négyzetmétert 16,9 millióért lehetett körülbelül megvásárolni. Kisvárdán még drágábbak voltak 2020-ban az ingatlanok, hiszen mint az a grafikonon is látszik, 184 ezer forint volt a családi házak négyzetmétere. Ebben az esetben tehát 18,4 millió forint volt átlagosan egy eladó ingatlan.

A lakásárak még mindig emelkednek térségünkben

Megvizsgáltuk továbbá azt is, miképp alakultak a megyeszékhelyünkön a lakásárak az elmúlt 3 évben. A grafikon alapján látszik, hogy folyamatos emelkedés volt jelent mind tégla-, mind panellakás tekintetében.

2018-ban Nyíregyházán átlagosan 269 ezer Ft/nm-ért árulták a téglalakásokat, míg panelért 245 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként. Egy évvel később, azonos mértékben emelkedtek az árak, hiszen mind a téglalakást, mind a panelt 55 ezer Ft/nm-rel drágábban lehetett vásárolni, hiszen előbbit 324 ezer Ft/nm-ért, panellakást pedig 300 ezer Ft/nm-ért lehetett kapni. Nem meglepő, de a tavalyi évben tovább nőttek az ingatlanárak. A téglalakások 324 ezer forintos négyzetméter árról 347 ezer Ft/nm-re nőttek, míg a panelok átlagára 313 ezer Ft/nm-re, vagyis 13 ezer forinttal nőtt négyzetméterenként.

Az említett adatok alapján látszik, hogy 3 év alatt az árnövekedés téglalakások tekintetében 29%-os, panelek esetében 27,8%-os volt, hiszen előbbi 78 ezer forinttal, utóbbi pedig 68 ezer forinttal nőtt négyzetméterenként 2019-től 2020-ig.

Mire számíthatunk 2021-ben?

 

Idén számos bevezetett rendelet hoz kedvezményt az ingatlanpiacra, ami várhatóan növekvő adás-vételt fog maga után vonni. Egyelőre az már látszik, hogy a magyar háztartások körülbelül 14%-a tervez idén lakásfelújítási munkálatokat végezni. Továbbá idéntől kezdetét veszi az 5%-os lakásáfa rendelet, illetve mostantól a CSOK-kal vásárolt ingatlanok illetékmentességet élveznek, melyek mind jelentős kedvezménynek számítanak.

Azonban érdekes változást jelenthet a távmunka egyre nagyobb térhódítása is. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az otthonról dolgozó munkavállalóknak egyre jobban szükségük lesz megfelelően kialakítható ingatlanra, ami alkalmas efféle munkavégzésre. Míg eddig a drágább ingatlanok a fővárosra és nagyvárosokra koncentrálódtak, most várhatóan változás fog bekövetkezni az ingatlanárakban, hiszen a home office terjedésével fokozatosan veszít fontosságából a munkahelyek közelsége, így egyre jobban előtérbe fog kerülni az ingatlan nagysága, kialakítása az elhelyezkedésével szemben.

Azonban le kell szögezni, hogy a bizonytalanság egyelőre még nagy és valószínűleg az év első negyedéve gyenge lesz a lakáspiacon, mégis számíthatunk erősödésre. Az előre mutató becslések szerint azonban ezen rendeletek, illetve élethelyzet változások okot fognak adni az ingatlan adás-vétel számának növekedésére.

Ingatlannet.hu