Készítő: Marko Geber
|
Forrás: Getty Images
2024-ben a lakosság 43 százaléka tervezi, hogy nyaralni megy, minden ötödik honfitársunk számára pedig már biztosra is vehető az idei utazás – derült ki az Impetus Research 18-69 éves magyar lakosságra reprezentatív online kérdőíves felméréséből, amely 2024 áprilisának első felében készült.
Tízből négy-öt magyar ugyanakkor nem engedheti meg magának a nyaralást idén, 13 százalékuk pedig még bizonytalan volt az utazási terveit vagy lehetőségeit illetően.
NAGYOBB ARÁNYBAN SZÁMÍTANAK NYARALÁSRA A FŐVÁROSBAN LAKÓK, MÍG A KELET-MAGYARORSZÁGON ÉLŐK, VALAMINT A FALVAKBAN LAKÓK KEVÉSBÉ ENGEDHETIK MEG MAGUKNAK
a nyári kikapcsolódást, hiszen körükben lényegesen kevesebben terveznek utazást idén nyáron.

A nyaralást tervezők nagyobb része belföldre utazik idén. A lakosság 33 százaléka pihen nyáron Magyarországon, többségük (18%) kizárólag az ország határain belül tervezi eltölteni a szabadságát. A honfitársaink 22 százaléka tervez külföldi nyaralást, többségük (15%) a külföldi útja mellett magyarországi kikapcsolódásra is készül. A budapestiek körében nagyobb arányban találunk olyanokat, akik terveznek külföldi nyaralást.
Továbbra is a közelebbi tengerparti országok a nyertesek, ha a magyarok külföldi úticéljait vizsgáljuk.
LEGTÖBBEN – A KÜLFÖLDRE UTAZÓK NEGYEDE – HORVÁTORSZÁGBA TERVEZNEK UTAZNI IDÉN, GÖRÖGORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG PEDIG FEJ-FEJ MELLETT DOBOGÓSOK.
Spanyolországot és Ausztriát már csak a kiutazók tizede jelölte meg nyári úticélként, míg Romániában 9 százalék tervez kikapcsolódást. Ezeket az országokat követik Németország, Törökország és Szlovénia, de ide már csak az érintettek hat-hat százaléka szeretne utazni. Az Egyesült Államokba a külföldön nyaralók 1 százaléka utazna el idén.