Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt fogták el a rendőrök


A 33 éves máriakálnoki férfi egy helybéli szórakozóhely tulajdonosával került vitába, ennek során vette elő a gáz- és riasztófegyverét.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. szeptember 14-én 20 óra 15 perckor arról, hogy egy máriakálnoki szórakozóhely előtt egy férfi garázda módon viselkedik, illetve egy fegyverrel fenyegetőzik. A helyszínre érkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy az egyik helybéli lakos italozás közben több vendéggel is szóváltásba keveredett, amiért ő kitessékelte a kötekedő férfit a klubból. Miután kiértek a szórakozóhely elé, a férfi a nadrágjából egy fegyvert vett elő, amit az ég felé tartva tovább fenyegetőzött. A tulajdonos, valamint a segítségére siető két másik ember legyűrték a földre a garázdát, és elvették tőle a fegyvert. A férfi ezután elhagyta a helyszínt.

A rendőrök adatgyűjtést követően a lakásán elfogták, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították a gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőző 33 éves helybéli lakost, akit a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság