Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Ezek a 200 forintosok milliókat érnek, ez a szokatlan felirat olvasható rajta


Ismét kalapács alá került a Vaterán egy igencsak értékes, egykori magyar fizetőeszköz. A 200 forintos próbaveret-gyűjtemény jelenleg 2 millió fölötti összeghatárnál jár.

Az elmúlt hetekben számos alkalommal vásároltak magyar pénzérméket egykori értékük sokszorosáért az aukciókon. Most pár különleges 200 forintosra alkudhatnak a gyűjtők.

2 111 111 forintnál jár a jelenleg még 6 napig tartó aukción szereplő 200 forintos próbaveret gyűjtemény a Vaterán. Amint az aukció leírásából kiderül, a minimál árat, azaz azt az összeget, amiért meg is válna tőlük jelenlegi tulajdonosuk, nem érte el a legmagasabb, felajánlott vételár.

A legdrágább 200 forintosok virtuális kalapács alatt

A próbaveret gyűjtemény hat darab, kapszulába rejtett, patinás 200 forintost tartalmaz, melyeket 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben készítettek. Az érmék korábbi verzióin a Magyar Nemzeti Bank egykori épületének sziluettje, illetve az akkori jegybankelnök és alelnökök aláírása, míg a két, 1994-ben készült példányon Deák Ferenc képmása látható. A fém 200-asoknak 50 százalékos az ezüsttartalma. Abban az időszakban

példátlan módon az egész világon csak hazánkban voltak forgalomban ezüsttartalmú érmék.

Milliós mennyiségben készültek egykor, ám 1998-ban vonták ki a forgalomból.

A régi pénzek értéke különlegességükben rejlik

A nagy példányszámban vert tucatérmék többsége ma már nem sokat ér, azonban léteznek gyűjtői darabok, melyekért kisebbfajta vagyonokat is kaphatunk. Ugyanígy a nem kopott, verdefényes fillérek is igencsak kelendőek, főleg, ha gyári esztétikai hibájuk van.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük