Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Erre sokan vártak vidéken: újabb fontos döntést hozott meg a kormány


Két évvel meghosszabbítja a kormány a falusi csokot, így 2024 végéig igényelhető lesz az akár tízmillió forintos, vissza nem térítendő támogatás a gyermeket nevelő családok részére – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

FORRÁS: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Gyopáros Alpár a Facebook-oldalán megjelent videóban elmondta: 2024. december 31-ig 2600 településen érhető el a meglévő ingatlanra vonatkozó felújítási és bővítési lehetőség, és ugyanígy igényelhető az ingatlanvásárlást és a vásárolt ingatlan korszerűsítését segítő konstrukció.

A kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy módosult az érintett települések listája. Vannak községek, amelyek a jelentős mértékű lakosságszám-növekedés miatt lekerültek a listáról, de vannak új falusi csokos települések is – közölte, hangsúlyozva: érdemes az új lista alapján tájékozódni. Már igénybe vehető a falusi csok az alábbi kistelepüléseken is:

  • Berente
  • Dömös
  • Jászkisér
  • Kerekharaszt
  • Komádi
  • Köröm
  • Kunmadaras
  • Mezőhegyes
  •  Mezőladány
  • Söréd
  • Tornyospálca

Elmondása szerint az állami segítség már egy gyermekkel is számottevő, három gyermekkel pedig akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást jelent, amelyhez az eddigi kamattámogatott hitel szintén elérhető a jövőben is. Emellett továbbra is igényelhető az áfa-visszatérítés lehetősége, amely akár ötmillió forinttal is segítheti a családokat.

Hozzátette: az áfa-visszaigénylés független a gyermekvállalástól, azaz minden falusi csokos településen házfelújításon gondolkozó családnak segítséget jelent.

Gyopáros Alpár szerint a falusi csokon keresztül eddig több mint 36 600 család vidéki otthonteremtéséhez járult hozzá a kormány, csaknem 200 milliárd forint értékben. Határozott szándék, hogy azon 1200 település jelenlegi köre, ahol az elmúlt három év alatt megállt a népességcsökkenés, tovább bővüljön – mondta a kormánybiztos.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük