Noha a tűzoltókat képviselő szakszervezet szerint legalább 1500 hadra fogható szakember hiányzik az állományból, s évek óta csökken az új belépők száma is, nem látszik a kormányzati szándék a változtatásra – írja a Népszava. Nem segít vonzóbbá tenni ezt a hivatást az sem, hogy évek óta hiába kérik a Belügyminisztériumot: állapítsa meg a féléves munkaidőkeretükön belül ledogozott túlóra mennyiségét, s azt fizessék is ki nekik a törvény szerinti emeltebb díjazással.
Alapprobléma, hogy heti 48 órás a munkahetünk, a túlmunkát pedig csak efelett fizetik ki
– mondta a lapnak Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) elnöke. Ezt korábban korkedvezményes nyugdíjjal kompenzálták, amit eltörölt az egyik Orbán-kormány.
Ha csak a 48 órás munkaidőnket nézzük, 416 órát ingyen dolgozunk egy évben, ráadásul ha ezen felül plusz munkát vállalunk, nagyjából annyi órabért kapunk, mint a diákmunkások többsége
– fogalmazott a szakszervezeti vezető. Hozzátette: hiába kérik a tárcát, hogy változtasson ezen a felálláson, így hamarosan bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. Hosszú, nyolc-tíz éves perre készülnek, amelynek a végén vélhetően nemzetközi bíróság dönt majd az ügyben, de úgy számolnak, hogy akkor visszamenőleg is megkapják majd jogos járandóságukat a tűzoltók.