Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Életveszélyes gyereküléseket hívtak vissza: magyarországi termékek is érintettek


Azonnali hatállyal visszahívta két gyerekülését a Recaro, mert problémákat találtak a biztonsági pántoknál. A gyártó arra kéri azokat, akik vettek az érintett termékekből, hogy ne használják az üléseket. A gyereküléseket ingyen kicserélik.

Címlapkép: Getty Images

Azonnali hatállyal visszahívja két gyerekülését is a Recaro: konkrétan a Tian nevű modell Core és Elite verziójáról van szó. A két ülést itthon is meg lehet venni, méghozzá igen magas áron: a Core 93 ezer forintba, míg az Elite 113-120 ezer közötti összegbe kerül. Kiderült, hogy az ülések a biztonsági pántjainál találtak hibákat.

A gyártó közleménye szerint a visszahívás a 2020. augusztus után legyártott gyereküléseket érinti. Ahogy a Recaro írja, október 27-e óta már orvosolták a problémát, az ezt követően gyártott üléseket nem kell visszavinni, biztonságosak – ezeken külön matricán fel is tüntetik a gyártás idejét.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy ugyan már kijavították a hibát a gyárban, ám az üzletekben még mindig lehetnek a visszahívásban érintett ülések
– ezért vásárlás előtt ellenőrizni kell, milyen terméket kínálnak eladásra.

A visszahívott termékeket az ülés alján lévő, narancssárga matricán található számok alapján lehet beazonosítani. Az alább piros nyíllal jelölt szám a sorozatszám, fölötte kettővel pedig az úgynevezett jóváhagyási számot találjuk – a másik képen az a matrica látható, amit a már kijavított termékekre ragasztottak a gyárban.


Ezt a matricát kell keresni a gyerekülésen

Az érintett modellek, és azok azonosító számai:

  • Recaro Tian Core, jóváhagyási szám: 04301383; sorozatszám: 00000001 és 00001722 között
  • Recaro Tian Elite, jóváhagyási szám: 04301383; sorozatszám: E00000001-től E00004953-ig

A Recaro szeretné garantálni a gyermekek biztonságát, ezért arra kéri a vásárlókat, hogy inkább ne használják az érintett termékeket. Az üléseket ingyenesen kicserélik, amennyiben a vevő felveszi velük a kapcsolatot – az elérhetőségeket a közleményben adták meg.