Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Drámai bejelentés! Ezt mondta a WHO a járványról


Hét hét óta csökken a világon a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, ami eddig a leghosszabb ilyen időszak a járvány kezdete óta – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben sajtótájékoztatón.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a ragály halottjainak száma nem mérséklődik hasonló ütemben, naponta még mindig több mint tízezer ember veszti életét a fertőzés miatt.

Felhívta rá a figyelmet: a járvány újabb élénkülését hozhatja, hogy nagyon egyenlőtlen a hozzájutás a koronavírus elleni vakcinákhoz a világon.

„A vírus gyorsabban terjed, mint az oltóanyagok globális szétosztása” – mondta, és felszólította a politikai vezetőket, hogy kötelezzék el magukat a bolygó népességének legalább 70 százalékos beoltottsága mellett, amelyet egy éven belül kellene elérni, és amihez 11 milliárd vakcinára lenne szükség.