Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Döntött a kormány: maximum ennyibe kerülhet a tojás, burgonya a magyar boltokban


A burgonyára és a tojásra is kiterjeszti a kormány az árstopot, a kereskedők számára a szeptember 30-i ár a maximum – jelentette be Gulyás Gergely miniszter.

Októberben a KSH adatai szerint a tojás 87,9, a burgonya 45,6 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban. Szeptemberhez képest a tojás ára 24,1, a burgonyáé 8, százalékkal emelkedett, így a szeptember végi árnak megfelelő „sapka” a két termék esetében 25, illetve 10 százalék körüli árcsökkenést hozhat.

Az árstopot a nagybani piacok kivételével minden elárusító helyre kiterjesztik. Az árstopban érintett kereskedők nem kapnak támogatást – kivéve a kistelepülések boltjai, amelyek támogatásáról a kancelláriaminiszter a jövő hétre ígért további információkat.

Az árstopok december 31-ig biztosan érvényben maradnak – erősítette meg Gulyás Gergely.

A kormány arról is döntött, hogy a rendszerhasználati 2023-ban nem emelkedik. A kieső bevételt úgy pótolják, hogy a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre adót vetnek ki. Ennek kulcsa 2022-ben 13 százalék, 2023-ban pedig 10 százalék lesz, a kormány 40 milliárd forintos bevételre számít.

10 db tojás átlagos fogyasztói ára Magyarországon 723 forint volt szeptemberben, míg a kései burgonya kilója átlagosan 352 forintba került. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennél többe nem kerülhet majd a tojás vagy a burgonya a boltokban. A rendelet ugyanis minden valószínűség szerint ugyanúgy fogja ezeket a termékeket is szabályozni, ahogy a korábbi hat árstopos terméket szabályozta.

Azaz például a tojásból van s, m, l-es méret, ahogy mélyalmos vagy extrasárga. Ezek esetében, akár csak a különböző burgonyák esetében tehát minden bizonnyal arra készülhetünk, hogy típusonként, amennyibe az adott konkrét termék került egy adott boltban szeptember 30-án, annál többe nem kerülhet majd a jövőben. A KSH számai, azaz 723 forintos tojásár, illetve a 352 forintos burgonyaár inkább csak egyfajta jó mutatószám, hogy mire számíthat a lakosság.

Gulyás Gergely újságírói kérdésre a Kormányinfón elmondta azt is, a kormány úgy számol, hogy a tojás a jelenlegi áránál 25, a burgonya pedig 10 százalékkal lehet majd olcsóbb.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük