Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Csodajelenségeket lehet megfigyelni a héten Magyarország egén


Bár a következő napokban még felhős idő lesz, de ahogy hétvégére kitisztul az ég, úgy egyre jobban megfigyelhetőek lesznek az éjszakai égen az úgynevezett Lyridák. A meteorraj nagyjából április 16-a és 30-a között látható, idén a maximuma április 22-ére esik. Az Időkép szerint óránként 7-8 meteor és egy-egy fényesebb tűzgömb is elsuhanhat a fejünk felett.

Fotó: Komka Péter / MTI

A hullócsillagok bármely égtáj felé megjelenhetnek, viszont látszólag a Lant csillagkép felől érkeznek majd. A legalkalmasabb időpont a csütörtök hajnali órákban lehet a sikeres hullócsillag-vadászathoz. A felhők ugyan elvonulhatnak, de a növekvő Hold erős fénye szintén bezavarhat a csillagnézésben.

A Lyridák az egyik legrégebbi ismert meteorraj. A kínai csillagászok már időszámításunk előtt 687-ben úgy írtak róla feljegyzéseikben, mint a „csillagok csapadékáról”. A raj a Thatcher-üstökös törmelékéből jött létre. Az üstököst A. E. Thatcher csillagász fedezte fel még a XIX. század második felében. Az üstökös mintegy 415 év alatt teszi meg útját a Naprendszerünkben. Legközelebb előreláthatólag 2276-ban halad majd el a Föld mellett.