Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Csőd szélén egy hazánkban is nagyon népszerű ruházati áruházlánc


Csődvédelmet kért az egyik legnagyobb német divatáru-kereskedő, a Peek & Cloppenburg.

A leányvállalatai révén 15 európai országban 140 üzletet üzemeltető társaság – teljes nevén Peek & Cloppenburg KG, Düsseldorf – tájékoztatása szerint a fizetésképtelenség elkerülését szolgáló úgynevezett védőpajzs eljárás (Schutzschirmverfahren) megindítását kezdeményezték a düsseldorfi városi bíróságon, amely rögtön meg is adta az engedélyt.

Az így megnyílt mozgásteret arra használják, hogy a bíróság felügyelete mellett, és egy külső szanálási szakértő vezetésével átszervezzék a vállalatot. Ez mindenekelőtt a nagyjából 800 embert foglalkoztató düsseldorfi központot és a cég online áruházát érinti, és állások megszüntetésével is jár.

A társaság a koronavírus-járvány alatt 30 százalékos forgalomcsökkenést szenvedett el, ugyanakkor sok embert felvett adminisztratív munkakörbe, ami önmagában olyan veszteséget okozott, amelyet „nem lehet egykönnyen kigazdálkodni” – nyilatkozott a WirtschaftsWoche című német gazdasági hírmagazinnak Thomas Freude, a Peek & Cloppenburg (PC) ügyvezető igazgatója – írja az MTI.

A nehézségeket tovább növelte, hogy a járvány utáni fellendülés „nem volt olyan erős, mint reméltük, így az előző üzleti év sem volt túlságosan sikeres” – fogalmazott a vállalatvezető, hozzátéve, hogy a boltjaikat felkereső vásárlók száma még mindig nem érte el a járvány előtti szintet.

Ráadásul sok ember takarékoskodásra kényszerül a magas infláció miatt, ás az általános drágulás révén erősödő „ártudatosság” miatt nemigen lehet áthárítani a költségek növekedéséből adódó plusz terheket a vásárlókra. További gond a PC online áruházának nem megfelelő működése, a logisztikai költségeket és a marketingre fordított kiadásokat is jelentősen csökkenteni kell – fejtette ki Thomas Freude.

Kiemelte, hogy az átszervezés irányváltást is jelent, ami azt jelenti, hogy az online értékesítés helyett ismét elősorban az hagyományos üzletekre, boltokra összpontosítanak, és ezen a területen nem terveznek a vállalat üzleti eredményeivel összefüggő leépítéseket, bezárásokat.

Az eljárás nem érinti a családi tulajdonban álló PC-hez tartozó leányvállalatok többségét, a csoporthoz tartozó külföldi cégeket sem. A csoport nagyjából 15 ezer embert foglalkoztat, Magyarországon két boltot üzemeltet.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük