Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Az új évben változnak a lakástámogatás feltételei


A családtámogatási rendszer több elemének is módosulnak a feltételei jövő év januárjától – derül ki a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányrendeletből. A változások érintik a családi otthonteremtési kedvezményt, vagyis a csokot is, emellett az otthonfelújítási támogatás feltételei is módosulnak – hívja fel a figyelmet ennek kapcsán a Bank360.hu.

A Magyar Nemzet megírta, hogy amennyiben a család építkezik vagy bővíti otthonát, akár második alkalommal is igényelhetik a csokot, ha a munkálatok során úgy döntenek, újabb gyereket vállalnak vagy már éppen útban van a baba. Ebben az esetben a szülők a különbözetet kérhetik, annak alapján módosítva a szerződést is – rendelkezik az új jogszabály.

A Bank360.hu weboldal egy szakértője így magyarázza:

EGY ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÁSNÁL, HA PÉLDÁUL EGY GYERMEKRŐL KÉT GYERMEKRE MÓDOSUL A TERV, AKKOR KÉTMILLIÓ FORINT LESZ A KÜLÖNBÖZET, VISZONT HA KÉT GYERMEK HELYETT INKÁBB HÁROM VÁLLALÁSA MELLETT DÖNTENEK, AKKOR 7,4 MILLIÓ FORINTOT IS JELENTHET PLUSZBAN A MÁSODIK IGÉNYLÉS.

Az internetes szakportál összeállítása szerint egy ilyen típusú módosítás esetén figyelni kell arra, hogy legalább a különbözeti támogatás összegével növeljék a költségvetést. A különbözetről támogatási kérelmet kell benyújtani, amit utána el kell fogadtatni a bankkal, figyelembe véve azt a feltételt is, hogy a vállalt gyermekek számának megfelelően nő a minimumelvárás az ingatlan hasznos alapterületével kapcsolatban.

Mindezen kívül a személyi feltételek teljesítése is aszerint változik, hogy hány gyermek után kapják a támogatást: például három gyermek vállalásához hosszabb tb-jogviszonyt kell igazolni, mint kettő esetében. Ahogyan három gyermek esetén egy esetleges visszafizetési probléma is komolyabb következményekkel járhat: ekkor a büntetés alapjául szolgáló jegybanki alapkamat ötszörösével kell számolni.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderült:
TOVÁBBI VÁLTOZÁS MÉG, HOGY MEGELŐLEGEZŐ CSOK IGÉNYLÉSÉRE CSAK ABBAN AZ ESETBEN LESZ LEHETŐSÉG 2022 JANUÁRJÁTÓL, HA A KORÁBBI SZERZŐDÉSBEN FOGLALT GYERMEKVÁLLALÁS MÁR TELJESÜLT; VAGY HA NEM SIKERÜLT ELEGET TENNI A KÖTELEZETTSÉGNEK, AKKOR VISSZAFIZETTÉK AZ AMIATT FELMERÜLŐ BÜNTETÉST.

Az otthonfelújítási támogatás esetében a tulajdonviszonyokra vonatkozóan alakult át a jogszabály. A legfeljebb hárommillió forintos otthonfelújítási támogatás feltétele jelenleg, hogy az ingatlan legalább ötven százalékban a szülő vagy szülők, illetve az ott nevelt kiskorú gyermek tulajdonában legyen.

A januártól hatályba lépő módosítás szerint a már az ingatlanban élő – és a támogatásra egyébként is jogosult – 25 évnél idősebb, megváltozott munkaképességű gyermek is lehet tulajdonos vagy résztulajdonos – hívja fel a figyelmet a portál.