Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Aranyáron mérik a karácsony sütik sláger alapanyagát: közel kilencezer is lehet a kilóár


Megkezdődött a diószezon, azonban a termés mennyisége a tavalyi évhez hasonlóan nem lett kiemelkedő, ráadásul a dió ára évről-évre emelkedik. A drágulás annak köszönhető, hogy a termést súlyos betegségek tizedelték, melyek terjedésének az idei időjárási szélsőségek kedveztek.

Címlapkép: Getty Images

A magyarországi dió termőterülete folyamatosan nő: míg tíz évvel ezelőtt alig haladta meg a háromezer hektárt, addig jelenleg 8300 hektáron termesztenek diót, ebből a termőkorú ültetvények területe öt–hatezer hektár. Az előállított dió termelési értéke évente 4-6 milliárd forintot tesz ki.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása alapján az ország diótermőterületének több mint harmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, ahol az idén 3792 hektáron termesztettek diót. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megye, 871 és 646 hektárral.

A magyar dió úgynevezett réspiaci és prémiumkategóriás terméknek számít az európai piacon, ahová jóval a fő európai termesztő Franciaország és az olcsó import kaliforniai dió megjelenése előtt kerül. Magyarország évente 1500–2700 tonna száraz héjas diót exportál 1,3–2,5 milliárd forint értékben, míg a dióbélexportból, amely 1500–2000 tonna 2,5–3,5 milliárd forint származik. A fő export célországok közé Nagy-Britannia, Németország, Ausztria és Svájc.

Idén nem lett rekordtermés
Az idén az átlagos évek termésének fele, mintegy 3,5-4 ezer tonna dió teremhet az országban

– magyarázta Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

A szakemberek szerint a jelentős terméskiesésért döntően a tavaszi fagyok felelnek, de az utóbbi hetek extrém csapadékos időjárása is jelentősen hátráltatta a betakarítást. További súlyosbító tény, hogy a tavalyihoz hasonlóan nagy károkat okozott a dióburok-fúrólégy is, amelynek kártétele elsősorban a Dunántúlra jellemző, a keleti országrészben egyelőre mérsékelt az előfordulása.

Ez a kártevő éppen a szórványültetvények, vadon termő fák vagy alacsony ráfordítással gondozott ültetvények termését károsította leginkább, ahonnan a dióbél jelentős része származik, és ez a kínálat további csökkenéséhez vezethet.

A szárítatlan, nyers héjas dió nettó termelői ára az idén kilogrammonként 450 forint körül van, megegyezik az előző évivel. A dióbél termelői ára az elmúlt években átlagosan kilogrammonként 1500–2000 forint között mozgott, a fogyasztói ár pedig minőségtől függően kilogrammonként bruttó 2500–4000 forint között alakult. A dióbél piaca érdemben novemberben indul, az árakat pedig az import mennyisége és ára befolyásolja majd. Míg a héjas dió importja elenyésző mennyiségű, addig a dióbél behozatal évente 1000–1500 tonna között van, elsősorban a román és az ukrán piacról

– tette hozzá Apáti Ferenc.

Zsebbenyúlós lesz a karácsonyi sötögetés?
Mivel karácsonykor a legtöbb magyar háztartásban kerül dióból készült sütemény az asztalra, ezért utánajártunk, mennyibe kerül idén novemberben a kilója. Ehhez első körben az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatait vettük górcső alá:

Ennek alapján azt látjuk, a vidéki fogyasztói piacokon bizony borsos áron mérik a dióbelet. Kilóját 3500-4800 forintért kínálják.
A vidéki nagybani piacok már jóval olcsóbb megoldásnak bizonyulnak: itt már 2800-3700 Ft/kg áron mérik a dióbelet.
Az összehasonlítás kedvéért megnéztük a fővárosi árakat is:

A budapesti nagybani piacokon az árusok 3300 forintért mérik a diót.
A budapesti fogyasztói piacok árait is szemügyre vettük, itt 3980 Ft/kg áron adják a dióbelet.
Az áruházláncokba is most kezd el beszivárogni a dió
Az üzletláncok online kínálatában egyelőre nem találtunk Pucolt, lédig dióbelet, és az boltok közül is csak a Tesco és a Spar kínálatában láthatunk diót.

A Spar akciós kínálatában 3995-8660 Ft/kg-os áron lehet megvásárolni a csomagolt diót,
a Tescóban 3345-5995 Ft/kg áron vásárolhatunk csomagolt, pucolt csemegét.
A piacokkal összehasonlítva eddig a boltok árulják a legborsosabban a termést. Egy egyszerű diós bejgli elkészítéséhez is közel egy kiló dióra van szükség (ez attól függ, ki, milyen arányokkal készíti), így ez már önmagában drága mulatságnak tűnik, főleg, ha több adagot kell elkészítenünk.

Ha ennek ellenére is úgy döntünk, nem mondunk le a tradíciókról és megsütjük az ünnepi diós bejglit, akkor érdemes figyelni az áruházak kínálatát, hiszen karácsony előtt még belefuthatunk egy-egy leárazásba. Aki teheti, az látogasson ki a helyi piacra és vegye szemügyre az árusok portékáját, hiszen ilyenkor könnyebb alkudozni, nagyobb mennyiséget olcsóbban megvásárolni.

Karácsonyi diós bejgli
Hozzávalók:

A tésztához:

2 dkg élesztő
2 dl tej
5 dkg porcukor
50 dkg liszt
2 db tojás sárgája
25 dkg margarin
1 csipet só
reszelt citromhéj
Töltelék:

40 dkg darált dió
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 dl tej
10 dkg mazsola
reszelt citromhéj
A tetejére:

1 db tojás
Elkészítés néhány lépésben:

A langyos tejben felkeverjük a porcukrot, ezután az élesztőt felfuttatjuk benne. A lisztet tálba szórjuk, majd a margarint felolvasztjuk. A liszthez először az élesztős tejet és a 2 tojássárgáját keverjük hozzá, majd a margarint és a csipet sót, illetve a reszelt citromhéjat. A tésztát jól összedolgozzuk, majd meleg helyen pihentetjük, közben elkészítjük a töltelékeket. A diót ledaráljuk, majd tálba rakjuk, és összekeverjük a kristálycukorral, a vaníliáscukorral és a tejjel.

A tésztát 2 részre osztjuk, majd lapokat nyújtunk belőle. A tölteléket kb. 1 cm vastagságban eloszlatjuk a tészta teljes felületén, majd óvatosan feltekerjük.

A rudakat sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, villával kicsit megszurkáljuk a tetejüket, majd tojássárgájával megkenjük őket. Másfél órát hagyjuk pihenni, majd újra lekenjük, ezúttal a tojás fehérjével, és 180 fokos sütőben aranybarnána (kb 45 perc) sütjük.

/www.hellovidek.hu/